Tovább erősödött 2024-ben az illegális cigarettafogyasztás Európa-szerte, így Magyarországon is, ahol a feketepiac aránya egy év alatt 8-ról 13 százalékra nőtt. Ez a folyamat nemcsak közegészségügyi kockázatokat jelent, hanem jelentős adóbevétel-kiesést is, a vizsgált 38 országban ennél nagyobb növekedést csak Hollandiában mért a KPMG. A legnagyobb kihívást nem a csempészáru, hanem a hamisítványok jelentik.
Szerző(k): K. G.Két kínai kutatót vádolnak azzal, hogy biológiai kórokozókat csempésztek a Michigani Egyetem laboratóriumába. Az egyik férfit letartóztatták, a másik még szabadlábon védekezhet.
Szerző(k): L. K.A magyar hatóságok figyelmen kívül hagyták a nem tipikusan Klimt-festményen a hagyatéki bélyegzőt, így a pótolhatatlan műkincs hivatalosan, szinte észrevétlenül hagyhatta el az országot.
Szerző(k): T. E.Minden idők legnagyobb hazai jövedéki bűncselekményét leplezték le a pénzügyőrök, akik iszonyatos mennyiségű cigarettát találtak akciósorozatuk során, éppen május elsején. Az ukránokkal dolgoztató csoport még haditechnikai eszközöknek minősülő, rádiójel-zavaró és -detektáló készülékeket is használtak.
Szerző(k): S. Z.Minden idők legnagyobb összegű hazai jövedéki bűncselekményét tárták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói. Összesen 156 tonna, 24 milliárd forintot meghaladó értékű illegális dohányterméket találtak a pénzügyőrök.
Szerző(k): Gulyás ÁbelVadon élő állatok illegális kereskedelmével vádolnak két belga fiatalt, akiknél a kenyai hatóságok több ezer, kémcsövekben őrzött hangyát találtak. A hatóságok szerint az ügy a kisebb méretű és kevésbé ismert fajok egyre inkább elterjedt csempészetének újabb esete.
Szerző(k): EconomxA nyomok Kínába vezetnek. Szingapúri technológiacsempészek mutatták meg, hogy kell hatékonyan meghackelni az amerikai kereskedelmi embargót és hatalmas pénzt keresni.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsA Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Csongrád-Csanád Vármegyei Adó- és Vámigazgatóság öt kilogramm marihuánát talált egy finn rendszámú gépjárműben.
Szerző(k): Gulyás Ábel