Közel a megállapodás a Mol és a kormány között
Közeledhettek az álláspontok a magyar stratégiai földgáztároló ügyében a Mol és a kormány között, azonban még fontos részletek hiányoznak. A horvátországi tárgyalásokon ugyanakkor jó légkör uralkodott.
Közel a megállapodás a Mol és a kormány között
Közeledhettek az álláspontok a magyar stratégiai földgáztároló ügyében a Mol és a kormány között, azonban még fontos részletek hiányoznak. A horvátországi tárgyalásokon ugyanakkor jó légkör uralkodott.
Másfél óráig beszélgetett Csányi a horvát rendőrökkel
Napközben horvát lapok már megírták, hogy a helyi rendőrség szerdán kihallgatta Csányi Sándort, aki az INA ügyében tárgyalt Zágrábban. Az OTP Bank közleménye szerint az üzletember nem gyanúsított és nem is tanú, a horvát ügyészség egyelőre csak vizsgálódik.
Csányit kihallgatják Horvátországban
Az Index.hr szerint a rendőrség tanúként hallgatja ki, azt akarják megtudni, hogy szerzett a Mol részvényeket az INA horvát olajcégben.
Csányi: legfeljebb 15 százalékos csökkentés lehet a törlesztőrészletekben
Legfeljebb 15 százalékkal lehet csökkenteni a devizahitelek törlesztőrészletét ahhoz, hogy a devizaadósok ne járjanak jobban a forinthiteleseknél - közölte az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a Magyar Nemzeti Bankban (MNB) tartott bankárreggeli előtt, kedden a Hír TV-vel.
Mindent túlél az OTP Csányi szerint
A devizahitelek azonnali forintosítása 950 milliárd forint veszteséget okozna a bankszektornak, ezen belül 300 milliárdot az OTP-nek − mondta Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója az ATV-nek. Csányi szerint ettől összeomlana a magyar gazdaság, de az OTP minden esetben talpon maradna. A bankvezér szerint nem a devizahiteleseket kellene megsegíteni, hanem azokat az adósokat, akik bajba kerültek, függetlenül attól, hogy forintban vagy devizában vették fel a hitelt. Az Erste elemzése szerint Csányi 180-as svájcifrank-árfolyammal számolhatott az azonnali forintosítás veszteségénél. Csányi beszélt arról is, hogy a takarékszövetkezeti törvény értelmében az állam később akár el is adhatja a Takarékbankban meglévő részesedését, amire az OTP mindenképpen pályázik. Az eladás ténye egyelőre nem merült fel, de a lehetőség elméletileg adott. Az interjú az elmúlt időszakhoz képest sok újdonságot nem tartalmazott, az egyetlen kérdés az, hogy Csányi csak ijesztgetett a legrosszabb lehetőséggel, vagy tudja, hogy még mindig napirenden van egy ilyen javaslat.