Amerikában terjeszkedik az arab al-Dzsazíra
Az al-Dzsazíra arab hírtelevízió megvette az Al Gore volt amerikai alelnök és demokrata elnökjelölt által társalapított Current TV kábelcsatornát - írta csütörtökön a The New York Times.

Megdöbbentő levelet írt az IMF veterán közgazdásza
Elhallgatta a 2008-es globális, illetve a 2010-től kibontakozó eurózóna válság veszélyére figyelmeztető információkat a Nemzetközi Valutaalap és \"romlott\" az a módszer, ahogy a vezérigazgató kiválasztása történik - többek között ezzel indokolta megdöbbentő tartalmú felmondó levelében a döntését Peter Doyle, amelyet eljuttatott a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Igazgatótanácsa, illetve vezető stábja felé is.
Matolcsy szerint vége a válságnak Magyarországon
A magyar gazdaság az átmenet állapotát éli, de jövőre már erős növekedést fog mutatni - jelentette ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a CNN-nek nyilatkozva. A Richard Quest által készített interjú csütörtökön került fel az amerikai hírtelevízió internetes oldalára.