A friss számok alapján továbbra sem kell félteni az Nvidiát
Várt feletti nyereség, erős prognózis, továbbra is zakatol az Nvidia, igaz már kisebb lendülettel - ezekről számolt be a chipgyártó szerda éjjel.
A friss számok alapján továbbra sem kell félteni az Nvidiát
Várt feletti nyereség, erős prognózis, továbbra is zakatol az Nvidia, igaz már kisebb lendülettel - ezekről számolt be a chipgyártó szerda éjjel.
Már iPhone-években is számolhatjuk az androidos telefonunk élettartamát
Összedugta a fejét a Google és a Qualcomm, aminek hála az új Snapdragon chipekkel ellátott Androidos készülékek már akár 8 éven keresztül is folyamatos hardveres és szoftveres támogatást is kaphatnak. De a gyártó ennél tovább is növelheti az élettartamot.
Újabb országot fenyegetett meg Trump – ezúttal a chipekre fáj a foga
Az amerikai elnök felszólította az ázsiai országban ténykedő amerikai chipgyártókat (elsősorban az Intelt), hogy térjenek vissza az Egyesült Államokba.
Beindultak a kínai tech részvények, állva hagyták Amerikát
A kínai technológiai részvények hatalmas emelkedést mutattak be a DeepSeek bemutatását követően. A befektetők válogatás nélkül hajtják fel a részvények árfolyamát, miközben az eddigi piacvezető amerikai cégek papírjai az utóbbi időben inkább csak stagnálni tudnak.
Riadót fújt az Nvidia fejese, sürgősen a Fehér Házba siet
Egy, az ügyet ismerő személy szerint Jensen Huang még a pénteki nap folyamán egyeztet Donald Trump amerikai elnökkel.