A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon, jogerősen elutasította csütörtöki tárgyalásán az FHB Ingatlanlízing Zrt. állammal szembeni keresetét, amelyben az egyoldalú szerződésmódosítási feltételei tisztességtelenségének törvényi vélelmét kívánta megdönteni.
Szerző(k): MTIA másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla kedden kihirdetett jogerős határozatában helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék Summit Pénzügyi Zrt. ügyében hozott elsőfokú ítéletét, amelyben elutasította a pénzügyi intézmény magyar állam elleni, devizahitelekkel kapcsolatos keresetét, és kötelezte, hogy fizessen meg az alperes részére 635 ezer forint másodfokú perköltséget.
Szerző(k): MTIA másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla kedden kihirdetett határozatában helybenhagyta a Budapest Autófinanszírozási Zrt. ügyében hozott elsőfokú ítéletet, amely szerint tisztességtelenek a pénzintézet általános szerződési feltételei.
Szerző(k): MTIHárom magyar ügyben mondott ítéletet kedden az Emberi Jogok Európai Bírósága Strasbourgban.
Szerző(k): MTIHétfőn a Fővárosi Törvényszéken folytatódik a 11 bank által, a kartellezés miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által kiszabott több mint 9 milliárd forintos bírság miatt indított per.
Szerző(k): MTI-EcoKét pénzügyi intézmény devizahiteles perét tárgyalta másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla szerdán. Az Aegon Magyarország Hitel Zrt. másodfokon is pert vesztett az állammal szemben, a Santander Consumer Finance Pénzügyi Zrt. perében pedig elhalasztották az ítélet kihirdetését.
Szerző(k): InforádióAz Európai Bíróság várhatóan kedden kezdi meg a meghallgatást az Európai Központi Bank (ECB) kötvényvásárlási programjának jogszerűségéről. A kötvényvásárlások ugyan soha nem történtek meg, azonban azok lehetősége jelentősen hozzájárult az eurózóna pénzügyi rendszerének stabilizálásához.
Szerző(k): EconomxElutasította az osztrák legfelsőbb bíróság Ernst Strasser volt belügyminiszter semmisségi kérelmét, így a korrupciós ügybe keveredett volt néppárti politikusnak börtönbe kell vonulnia. A büntetést ugyanakkor fél évvel három évre csökkentették, s fél év után szabadlábra is kerülhet, azonban után még három évig elektronikus lábbéklyót kell viselnie. A bíró kiemelte, hogy tettét súlyosbítja az a jelentős hatás, amit azzal az emberek demokráciaképére gyakorolt.
Szerző(k): Economx