Minden héten meghal egy magyar nő bántalmazás miatt
Megdöbbentően gyakori a nők elleni erőszak, nagyjából minden ötödik nő bántalmazott Magyarországon - mondta Kalamár Hajnalka klinikai szakpszichológus az M1-en.
Minden héten meghal egy magyar nő bántalmazás miatt
Megdöbbentően gyakori a nők elleni erőszak, nagyjából minden ötödik nő bántalmazott Magyarországon - mondta Kalamár Hajnalka klinikai szakpszichológus az M1-en.
Elfogták a 2-es metrón gázspray-vel fújó férfit
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki gázspray-vel fújta le a vitapartnerét szombaton a 2-es metrón - írja az MTI a rendőrség tájékoztatása nyomán.
Több milliárdot csaltak el útdíjjal
Több milliárd forint kárt okozó csalássorozatot derített föl a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) segítségével - jelentette be Zámbó Péter, a NAV bűnügyi főigazgató-helyettese az MTI tudósítása szerint.
Szijjártó szerint minden szabályos volt Gruevszki-ügyében
Három határt kellett átlépnie Nikola Gruevszki volt macedón kormányfőnek, hogy Magyarországra jusson, és mindhárom esetben teljesen szabályosan tette ezt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Azt viszont cáfolta, hogy sajtóértesülések, valamint balkáni hatóságok közlése szerint magyar külképviseletek munkatársai szállították a hazájában elítélt politikust.
Macedónia kezdeményezi Gruevszki kiadatását
Szkopje hamarosan elküldi Budapestnek a Gruevszki kiadatására vonatkozó kérelmet - írja az MTI.