Reggel hatkor elkezdtek takarítani Budapesten a szilveszteri mulatságok után a Budapesti Közművek keretein belül működő FKF Köztisztasági Divízió munkatársai, írják közleményükben.
Szerző(k): EconomxA hazai termálfürdők többségében rendhagyó nyitvatartással várják a vendégeket 2023 utolsó, illetve 2024 első napján. Jellemzően nyitva lesznek a fürdők, sőt, lesz, ahol még éjszakai, szilveszteri fürdőbulit is szerveznek.
Szerző(k): EconomxEgy kilométer hosszú, háromezer négyzetméteres jégpályarendszer nyílt meg Balatonfüreden.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraBeszivárog a turizmusban használt lakáskiadások ellenőrzésébe is a technológia és nem biztos, hogy rossz irányba. Ma Magyarországon, főként Budapest belvárosában egyre több helyen nem lehet erre a célra lakásokat kiadni, mert nem lehetett kiszűrni a lakók nyugalmát megzavaró vendégeket.
Szerző(k): EconomxA magyar lakosság közel 80 százaléka sosem tette be a lábát az óbudai Sziget-fesztiválra, ahogy a program a bakancslistán sem szerepel. Ugyanakkor az is igaz, hogy a Szigetre a szülők előbb vesznek jegyet maguknak, mint a gyermekeiknek. Ahogy ezen belül is az év legnagyobb hazai rendezésű fesztiválja elsősorban a magyar értelmiség bulija.
Szerző(k): Hercsel AdélKiakadt a szeizmográf: a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium egy kisebb földrengést regisztrált a Balaton Soundon Dimitri Vegas & Like Mike koncertje közben.
Szerző(k): Hercsel Adél