Megszólalt a MÁV: valóban hosszabban el kell köszönnünk a Keletitől
Jelentős felújítások kezdődnek a Keleti pályaudvaron. A MÁV vezérigazgatója szerint az utasok megértésére és együttműködésére is számítanak.
Megszólalt a MÁV: valóban hosszabban el kell köszönnünk a Keletitől
Jelentős felújítások kezdődnek a Keleti pályaudvaron. A MÁV vezérigazgatója szerint az utasok megértésére és együttműködésére is számítanak.
Nagyon hosszú időre teljesen bezárhat a Keleti pályaudvar
A MÁV egyelőre nem közölt semmit hivatalosan, azonban a nemzetközi pénztárakban a jegyváltáskor már papírt kapnak az utasok a pályaudvar lezárásáról.
Senki sem találná ki, hogy Budapest mivel lett a világ egyik leginnovatívabb városa
A Bloomberg Philanthropies 2025-ös Mayors Challenge versenyén Budapest bekerült a világ 50 leginnovatívabb városa közé. A verseny célja, hogy olyan merész és megvalósítható ötleteket támogasson, amelyek kézzelfogható módon javítják a városi életminőségét.
Másodperceken múlt a repülőgép-katasztrófa
Egy kínai utasszállító és egy szintén kínai teherszállító repülőgép csak néhány száz méterre kerültek egymástól az orosz légtérben, amikor az egyik gép engedély nélkül emelkedett; a fedélzeti ütközéselkerülő rendszer az utolsó pillanatban aktiválódott, megakadályozva a tragédiát.
Rettegnek a gyorshajtók a traffiboxoktól?
Egy év alatt 40 százalékkal csökkent a száguldozók száma Budapest II. kerületében a traffiboxoknak köszönhetően, persze így is akadnak, akik fittyet hánynak a sebességkorlátozásra.