Felvitte az Isten a lengyelek dolgát
A lengyel munkavállalók már nem azért változtatnak munkahelyet, mert több pénzt akarnak keresni, hanem mert előre akarnak lépni a szakmájukban.
Felvitte az Isten a lengyelek dolgát
A lengyel munkavállalók már nem azért változtatnak munkahelyet, mert több pénzt akarnak keresni, hanem mert előre akarnak lépni a szakmájukban.
Négyezren sztrájkoltak az Audinál
Az Audi Hungaria Zrt. mintegy négyezer dolgozója vett részt pénteken 9 és 11 óra között a Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) által meghirdetett kétórás figyelmeztető sztrájkban - tájékoztatta Szimacsek Tibor, az AHFSZ elnökségi tagja az MTI-t.
Bérharc az Audinál: megtette ajánlatát a cég
Két év alatt húsz százalékkal növelné minden munkavállalója bérét az Audi Hungaria Zrt. - közölte a vállalat kommunikációs osztálya szerdán az MTI érdeklődére.
BMW-gyár: ekkorák lehetnek a fizetések
Miután felépül a BMW-gyár Debrecen határában, akár 6-15 százalékkal is megemelkedhetnek a térségben a fizetések. Akár 400-450 ezer forintot is kaphat majd egy pályakezdő mérnök, de a tapasztaltabbak fizetése is versenyképes lesz - derül ki a Hays Hungary mérnöki toborzó csapatának elemzéséből, amit az Autopro.hu kérésére készítettek.
Kétmilliós orvosbérről beszélt Kásler Miklós
Nem csak a fizetési kondíciókon, de az egészségügyben dolgozók szociális körülményein is javítani szeretnének - mondta Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában.