Közel 2 százalékkal drágul a benzin
Szerdától literenként 377 forintot kell majd fizetni a benzinért, a gázolajért pedig 396 forintot - derül ki a holtankoljak.hu. előrejelzéséből.
Közel 2 százalékkal drágul a benzin
Szerdától literenként 377 forintot kell majd fizetni a benzinért, a gázolajért pedig 396 forintot - derül ki a holtankoljak.hu. előrejelzéséből.
Összefogtak a kínai mamutok
Elektromos járműveket gyártó, közös céget hoz létre a kínai Baidu internetes óriáscég és a Geely autógyártó - számolt be a CGTN kínai székhelyű, nemzetközi hírcsatorna a Baidu hétfői közlésére hivatkozva.
Idén biztosan tovább drágulnak az autók
A járvány mellett a forint árfolyama, az autóvásárlási támogatások és a forgalomba helyezési eljárás idejének növekedése gyakorolta a legnagyobb hatást tavaly az autópiacra. Az idén 3-5 százalékos áremelkedésre lehet számítani - írta a Világgazdaság.
Villanyautót is bevonnak a beteg gyerekek kezelésébe
Úgy tűnik, időnként még a nagyvállalatok is képesek a propagandának olyan formáját választani, amivel valamilyen pozitív dolgot is tesznek. Ezúttal a szlovákiai gyárakkal is rendelkező Hyundai állt elő jó ötlettel.
Jövő szombatra létrejön a világ negyedik legnagyobb autóipari csoportja
Az olasz-amerikai Fiat-Chrysler Automobiles (FCA), valamint a Peugeot, a Citroen, az Opel, a Ds és a Vauxhall márkák anyacége, a PSA autóipari csoportok egyesülése a korábban tervezett első negyedév vége helyett korábban, január 16-án zárul le - áll a két cég közös közleményében.