Az Európai Unió után az Egyesült Királyság is bevezetni készül az első mesterséges intelligencia törvényt. A munkáspárti Starmer-kormánynak azonban kényesen kell lavíroznia magát, hogy egy egyszerre szigorú, ám az innovációknak is teret adó szabályozást alakítson ki.
Szerző(k): Zádori BenceAz amerikai vásárlók 14,2 milliárd dollárt költöttek online az Amazon 48 órás Prime Day akciója során, ami 11 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt.
Szerző(k): Horváth TiborA vállalat több csapatának is parancsba adták annak belső levelezési rendszerén keresztül, hogy az új helyreállítási időcélról szóló (RTO) irányelvek betartása érdekében legalább 2-6 órát kell az irodában eltölteniük.
Szerző(k): Zádori BenceVannak jelei a kedvező inflációs fordulatnak és ennek nyomán nőnek az amerikai kamatcsökkentések esélyei. A tőzsdén ez magával hozhatná azt, hogy a nagy technológiai részvények helyett immár más szektorok részvényei is végre bekapcsolódjanak a nagy emelkedésbe.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásJeff Bezos vállalatának mesterséges intelligenciáját retrográd memóriával is felvértezhetik.
Szerző(k): Zádori BenceAz Nvidia a legértékesebb amerikai vállalat lett a tőzsdén. Ennek ellenére máig kevesen ismerik a nevét.
Szerző(k): G. É.Hiába vált a világ legértékesebb cégévé a mesterséges intelligencia körüli felhajtásnak köszönhetően az Nvidia, a szektor idén nem teljesít igazán jól. A piac most már inkább bizonyítékokat szeretne. Még az is lehet, hogy a lufi lassan kezd leereszteni.
Szerző(k): EconomxAz európai ipar jelentős szereplői kérik az uniós döntéshozókat, hogy a kedden tárgyalt kiberbiztonsági rendszer ne diszkriminálja az amerikai techóriásokat.
Szerző(k): Gulyas ÁbelA mesterséges intelligencia üdvöskéje, az NVIDIA az elmúlt három hónapban 22,6 milliárd dollárt keresett az adatközpontjain. A nagyvállalatok nem győzik vásárolni a chipjeiket, pedig lassan már nincs is annyi áram, ami a működésükhöz kellene.
Szerző(k): Kovács Ádám