Az Amazon akár tízezer állást is teremthet Csehországban
Az Amazon akár tízezer állást is teremthet Csehországban
Hatezer új munkahelyet teremt Lengyelországban az Amazon
Három új logisztikai központot is nyit Lengyelországban az elkövetkező két évben az Amazon, összesen 6000 új munkahelyet hozva létre − jelentette be hétfőn az amerikai vállalat. Két központ Wroclaw közelében épül majd, amelyek közül egy már 2014 augusztusában, egy pedig 2015 közepén kezdi meg működését, a harmadik pedig Poznan mellett nyitja meg kapuit, szintén jövő augusztusban. A leendő telepeken a hatezer teljes állású új munkatárs mellett a kiemelt szezonokban akár további kilencezer embernek adhatnak munkát a vállalat szerint. Tim Collins, a világ legnagyobb e-kereskedelmi cégének számító Amazon európai eladásokért felelős vezetője a lengyelországi beruházást az ország Európán belüli központi elhelyezkedésével és a jól képzett munkaerővel indokolta. A három új központtal az Amazon tovább kíván terjeszkedni a kontinensen, hogy minden európai vásárlót el tudjanak látni, beleértve az orosz és ukrán ügyfeleket is − mondta Collins egy Varsóban tartott sajtótájékoztatón. A cég jelenleg 25 európai logisztikai központot üzemeltet, amelyek közül egyet sem kívánnak bezárni a lengyel beruházások után.
A lengyeleknél bővít az Amazon
Új logisztikai központokat nyit Lengyelországban az Amazon internetes kereskedőcég. A vállalat szóvivőjének hétfői bejelentése szerint három helyszínen fognak új központokat nyitni Lengyelországban, és a beruházások összesen hatezer új munkahelyet teremtenek.
Új piacra lépett az Amazon
Az Amazon a képzőművészeti piacon is megveti a lábát: az online áruház olyan mesterek munkáit kezdte árulni, mint Andy Warhol vagy Salvador Dalí.
Sávos kereskedés előnyei-hátrányai, és amiről kevesen tudnak
A technikai elemzésben jártasak biztos ismerik a sávos kereskedés kifejezését, azaz egy részvény árfolyama egy bizonyos (gyakran előre is látható) sávban mozog, melynek hatására kedvező kockázat-hozam kockázat vállalás mellett tudunk belépni a piacra. Az ilyen jellegű kereskedésre lehet egy egyszerű példa az Amazon részvénye.