Széleskörű adóreformtervet jelentett be a Fehér Ház, a Donald Trump elnök javasolta radikális reformot Steven Mnuchin pénzügyminiszter ismertette.
Szerző(k): Papp ZsoltAkár két-háromezer céget is érinthet hazánkban az az új változás-bejelentési kötelezettség, amelyről a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adóelkerülés visszaszorítását célzó akcióterve nyomán hamarosan, a májusi „adósaláta” részeként szavazhat a magyar Országgyűlés. A nemzetközi cégcsoportok tagjainak a jogszabály hatálybalépését követően várhatóan csak néhány hónapjuk lesz majd arra, hogy teljesítsék a követelményeket, míg a mulasztással nemzetközi viszonylatban is példátlan mértékű bírságot kockáztatnak.
Szerző(k): K. Kiss GergelyJogerős ítélet született szerdán a Kúrián Szél Bernadett és az NGM között két és fél éve folyó perben. A Kúria, fenntartva az első- és másodfokú bíróság döntését, kimondta, hogy az NGM-nek nyilvánosságra kell hoznia a kormánnyal stratégiai megállapodást kötött nagyvállalatoknak nyújtott adókedvezmények összegét - írja közleményében a párt.
Szerző(k): Domokos ErikaTöbb ponton is ellentétes az uniós joggal a fordított adózásra vonatkozó magyar szabályozás és adóhatósági gyakorlat - mondta ki szerdai ítéletében az Európai Bíróság.
Szerző(k): Domokos ErikaA Fehér Házból származó információ szerint Donald Trump amerikai elnök be akarja váltani azt a választási ígéretét, miszerint 15 százalékra szállítja le a vállalati nyereségadót. Ezzel csúnyán összeakaszthatja a bajszát Paul Ryannel a republikánus párt másik erős emberével.
Szerző(k): Komócsin SándorTöbb mint 820 ezer magánszemélynek postázta bevallási tervezetét az adóhivatal, amelyet a hét végéig az érintettek kézhez is kapnak - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMélypontra zuhant a cafeteriával tervező vállalkozások aránya, a következő egy évben a kkv-k mindössze negyede kívánja béren kívüli juttatással támogatni dolgozóit - közölte a K&H kedden a kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanÁfacsökkentést akarnak a fürdőüzemeltetők arra hivatkozva, hogy az ennek köszönhetően náluk maradó bevételből olyan fejlesztéseket valósíthatnának meg, amelyek az adócsökkentés miatt kieső költségvetési bevétel többszörösét hoznák.
Szerző(k): Komócsin Sándor