Elkapta az EU a lengyeleket
A lengyel kormány az utolsó pillanatban kivette a jövő évi költségvetés tervezetéből a kereskedelmi különadóból származó bevételt, mert az EU egyelőre vizsgálja az új adó illeszkedését az unió jogrendbe.
Elkapta az EU a lengyeleket
A lengyel kormány az utolsó pillanatban kivette a jövő évi költségvetés tervezetéből a kereskedelmi különadóból származó bevételt, mert az EU egyelőre vizsgálja az új adó illeszkedését az unió jogrendbe.
Párizsban folytatódnak a tüntetések
Az üzemanyag adóemelése ellen útblokádokkal tiltakozó sárga mellényesek mozgalma szombaton Párizsban, a Mars-mezőn tiltakozhat, miután ott adottak "a szükséges biztonsági körülmények" - közölte csütörtökön a francia belügyminisztérium.
Kiderült: havi százmillió fölött keres a legtöbbet adózó száz magyar
A hivatalosan legtöbbet kereső száz magyar fejenként átlagosan 1,38 milliárd forintot keresett 2017-ben, azaz összesen 138 milliárd forintot - derül ki az Index által közérdekű adatigényléssel kikért NAV-adatokból.
Közzétették a decemberben elszámolható üzemanyagárakat
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban decemberben alkalmazható üzemanyagárakat - írja az MTI.
Így kell adózni az eladott ingatlan után - mutatjuk a tudnivalókat
Ha valaki ingatlant ad el, költségekre is számíthat. Különösen fontos ez akkor, ha a befolyt összegből másik lakást vásárolna, esetleg még hitelt is venne fel mellé. A bankmonitor.hu bemutatta, hogy mikor, mennyit kell ez esetben fizetni, illetve milyen költségeket lehet elszámolni.