A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,62 százalékkal emelkedett, 1529,42 ponton zárt kedden, 11,76 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.
Szerző(k): MTI-EcoAz európai börzék hétfői veszteséges zárásaikat nagy mértékben a Görögország körüli híreknek köszönhetik - befektetők ugyanis egyre jobban tartanak az ország csődjétől a vasárnapi tárgyalások összeomlása óta.
Szerző(k): EconomxNagyot emelkedtek év elején a részvényárfolyamok a Budapesti Értéktőzsdén, az első ránézésre kiváló teljesítmény azonban sajnos egyelőre nem jelez hosszútávú trendfordulót, a legfontosabb ellenállását még nem küzdötte le a BUX index. Úgy tűnik, csak brutális lemaradásunkból dolgoztunk le egy keveset.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz európai államkötvény- és részvénypiacokat újabb eladási hullám érte el kedden, ami azt jelzi, hogy az elmúlt időszak stabilitása meglehetősen tiszavirág életű volt.
Szerző(k): EconomxA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a nyitás óta lefelé tart, igaz a nyugat-európai indexek sem remekelnek.
Szerző(k): EconomxAz elmúlt napok gyengélkedése után elég erős trendfordító alakzat látszódik kirajzolódni a DAX index grafikonján. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy hatalmas esés következne - bár lenne rá tér - azonban azt feltételezi, a korrekció még nem ért véget.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA nyugat-európai börzék nyereséges napot tudhatnak maguk mögött. Hétfőn ünnepnap miatt a londoni tőzsde zárva volt.
Szerző(k): EconomxVegyesen zártak a tőzsdék Nyugat-Európában, a hangulatot vállalati eredmények és a görögök befolyásolták. Amerikában emelkedtek a Wall Steet-i indexek.
Szerző(k): Economx