A négy tároló közül a legkésőbb épült meg a zsanai, annak építési munkálatait 1992-ben kezdték meg. Többszöri bővítés után 2170 millió köbméter a folyamatos mobilgáz kapacitása, ami napi 28 millió köbméternek felel meg.
A tározókban a Vabeko Kft. végzi a karbantartási munkálatokat, és a fejlesztési munkákat. Bár minden tárolóban rendelkezésre áll ebből a célból állandó személyzet, szükséges esetén a központi állományból vezényelnek munkaerőt – írja a Magyar Építők.
Egy, a zsanai tárolóba végzett belső vizsgálat alapján kimutatták, hogy három helyen kellett csőszakaszokat átkötéssel és szakaszoló szerelvénnyel ellátni. Az eredmények alapján túlságosan magas volt a minimális szállítókapacitása a meglévő kompresszoroknak az alacsony töltöttségű tároló esetén elérhető kútkapacitásokhoz képest.
Ezért a karbantartó úgy döntött, hogy dugattyús kompresszorokkal hajtanák végre a kitárolási nyomásfokozási feladatokat. Ezért hajtották végre az említett műveleteket.
Gázos a helyzet Európában, idegesség uralja a piacot
Hiába telítődtek csordultig az európai gáztárolók, és süllyedt a két évvel ezelőtti szintre a földgáz értéke az európai tőzsdéken, a piac által meghatározott energiabiztonságot jelentősen befolyásolják a közel-keleti fegyveres konfliktus eseményei. A helyzet az, hogy amíg a háborús feszültség fennáll, nem fognak jelentősen csökkenni a végfogyasztók által fizetendő gázárak.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég