A Tisza Párt támogatottsága 52 százalékról 48 százalékra csökkent, míg a Fideszé 38 százalékról 43 százalékra nőtt a biztos szavazó pártválasztók között – derült ki a Minerva Intézet felméréséből.
A kormány amerikai látogatása utáni napokban felvett, országos reprezentatív minta eredményei alapján a Tisza továbbra is vezet, de míg tábora nem nőtt az elmúlt négy hónapban, a Fidesz 9 százalékponttal növelte biztos szavazóinak körét a nyár óta. Orbán Viktort hajszálra ugyanannyian látnák szívesen még négy évig, mint amennyien elküldenék, de a pártot választani egyelőre nem tudók általában az ellenzéki narratívát érzik inkább a magukénak.
Novemberben az erőviszonyok a biztos pártválasztók körében tehát:
- Tisza Párt – 47,9 százalék
- Fidesz – 43,4 százalék
- Egyéb pártok – 8,6 százalék
a teljes népesség körében:
- Tisza Párt – 35,8
- Fidesz – 32,4
- Egyéb pártok – 6,4
Akik még nem tudják, kire szavazzanak és azok, akik nem mennek el választani, 12-12 százalék körül vannak .
A legnagyobb és legélesebb véleménykülönbség abban a kérdésben jelentkezett, hogy a válaszadó szeretné-e, ha Orbán Viktor még négy évig tovább vezetné az országot.
- A fideszesek elsöprő többsége igennel,
- a Tisza Pártiak nemmel válaszoltak, utóbbiak körében egy picivel magasabb volt a bizonytalanok aránya.
- A többi párt szavazói, illetve a pártválasztásban bizonytalanok inkább a tiszásokkal értenek egyet e tekintetben, ami arra utal, hogy a Fidesz mozgósító kampánya kevésbé tud további jelentős bázist megszólítani.
- 20 százalék nem nyilvánított véleményt, a többiek 40-40 százaléka marasztalná vagy küldené el a miniszterelnököt.
Érdekes helyzetre hívta fel a figyelmet Závecz Tibor. Méréseik szerint a Tisza Párt vezet a Fidesz előtt, de a mai kormánypárt annyi választást megnyert, hogy már nem is tudnak másként gondolni rá, mint a következő választás nyertesére.A Nézőpont Intézet szerint minden második magyar Orbán Viktor győzelmére számít.Az IDEA szerint hibahatáron belül változott a Fidesz-KDNP és a Tisza Párt támogatottsága, ezzel együtt október elejére növekedett a Tisza előnye a teljes népesség körében.A Republikon Intézet adatai szerint 6 százalékponttal vezet a Tisza Párt a Fidesz-KDNP előtt a teljes népességben, 30 százalék szavazna Magyar Péter pártjára. A pártválasztók körében 2 százalékpontot erősödött a Tisza, így az előnye a kormánypártokkal szemben immár 8 százalékpont.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kennedy már megint életekkel szórakozik, újabb kötelező oltást iktatott ki
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek