Hazánk egyik legkedveltebb navigációs alkalmazásában már eddig is létezett a jelentés funkció, aminek segítségével a sofőrök az appon keresztül jelezhették egymásnak, ha valahol balesetet, torlódást, úton lévő tárgyat láthattak. Azonban a funkciónak megvoltak a hátrányai is, hiszen a jelentések beküldéséhez szükség volt a telefon nyomkodására, ami semmi esetben sem szerencsés vezetés közben – írja a Totalcar.
Erre a problémára nyújt megoldást a Waze legújabb funkciója, amelyet még tavaly jelentettek be a fejlesztők.
Hamarosan már hangparancsok segítségével is bejelentéseket tehetünk, így leegyszerűsítve és biztonságosabbá téve a folyamatot. A funkció éles használatáról egy videó is készült.
A hangparancsok elemzését a beépített mesterséges intelligencia elemzi majd, és az utasítások szerint cselekszik.
A telefonnyomkodás mindenesetre nem szűnik meg teljesen egyelőre. Hiszen a hangalapú bejelentés elindításához továbbra is meg kell nyomni a bejelentés gombot.
Egy olyan eszköz változik meg örökre, ami minden nap a kezeink között hever
Kevesen tudják, hogy a Föld mágneses északi pólusa mozog. A tudósok pedig most frissítették a helyzetét. Emiatt azonban egy fontos eszközt is frissíteni kell.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér