Tele van az új KRESZ-tervezet átgondolatlan változtatásokkal. Nem mondom, hogy ez rossz szándékú, de ahogy Lázár János szokott fogalmazni, félkész, mint az ország – fogalmazta meg kritikáját a 24.hu-nak nyilatkozva Vitézy Dávid.
A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője, volt közlekedési államtitkár általa abszurdnak vélt pontokra bukkant a kedden publikált, több mint 150 oldalas tervezetben, amelyet a Lázár vezette Építési és Közlekedési Minisztérium január 20-án tette közzé.
Kapcsolódó
Az új KRESZ tervezetében számos közlekedési szabály módosult, de nem mindenhol egyértelmű a fejlődés.
A szakpolitikus a portál megkeresésére azt fejtette ki, amennyiben így menne át az új KRESZ, azzal gyakorlatilag vége lenne a bérelhető elektromos rollereknek, az egy percig elfogadott járdán parkolással az 1970-es évek hangulata jöhetne vissza, de a futók is nehéz helyzetbe kerülhetnek, mert az ő sebességüket is korlátoznák, ha közterületen sportolnak.
Búcsú a gyors biciklizéstől és futástól
A tervezet értelmében „a gyalogoslétesítményeken közlekedőknek – a villamos kivételével – a mindenkori gyalogosforgalomhoz igazodva, de legfeljebb 10 km/óra sebességgel szabad közlekedniük, és figyelembe kell venniük a gyalogosközlekedésre vonatkozó közúti jelzéseket”. Vitézy Dávid értékelése szerint a javaslatnak ez az egyik leghajmeresztőbb része, ami magyarra fordítva azt jelenti, hogy
betiltanák a 6 perc/km-nél gyorsabb futást a közterületeken.
Holott meglátása szerint ez még egyáltalán nem számít élsportolói sebességnek.
Ráadásul az új KRESZ kimondja azt is, hogy „a kerékpáros létesítményeken közlekedőknek a mindenkori kerékpárosforgalomhoz igazodva, de legfeljebb 20 km/óra sebességgel szabad közlekedniük, és figyelembe kell venni a kerékpáros-közlekedésre vonatkozó közúti jelzéseket”.
A szakértő-politikus úgy gondolja, a gyalogosok és a kerékpárosok sebességkorlátozása annak ismeretében különösen vicces, hogy ugyanezen javaslatban lehetővé tennék a 130 km/óránál nagyobb sebességhatárt autópályán.
Új járdaszabály
Vitézy számára a hetvenes évek hangulatát idézi az a bekezdés, mely szerint
„járdát érintve vagy a járdán az utascsere céljából, de legfeljebb egy percig szabad megállni, ha a) legalább másfél méter széles terület marad a járdán a gyalogosok közlekedésére; b) legalább 3 méter széles szabad elhaladást biztosító terület marad az úttesten a járműforgalom számára és c) a megállás a közlekedőket nem akadályozza”.
Ezzel az autóközpontú intézkedéssel a fővárosi képviselő szerint gyakorlatilag legalizálnák a járdán parkolást, amivel a büntethetőség is megnehezedik, hiszen a rendőrnek vagy a közterület-felügyelőnek bizonyítania kel, hogy az autós több mint egy percig tartózkodott a járdán, vagy hogy azt nem utascsere céljából tette.
Némely pontok véleménye alapján kaotikus állapotokat is előidézhet Budapesten. Azt is megjegyezte, hogy hamarosan már „a buszsávban meg szabad állni a) személytaxival az utascsere idejéig, de legfeljebb egy percig akkor, ha a megállás a közösségi közlekedés járműveit nem akadályozza”.
A gyalogosnak kellene résen lennie
Az új KRESZ korlátozóbb lenne a gyalogosokkal szemben, mivel lakott területen kívül láthatósági ruházatot kell viselnie korlátozott látási körülmények között, ha nem járdán vagy gyalogúton közlekedik, de ezt Vitézy abszurd elvárásnak tartja.
Tehát egy túrázó vagy mezőgazdasági munkás el se induljon láthatósági mellény nélkül, mert ha leszálló ködben vagy este az út szélén talál gyalogolni, azonnal szabálytalannak minősül. Ismét egy szabály, ahol nem az autósnak kell figyelnie a gyengébb közlekedő félre, hanem a gyalogostól várja el a jogalkotó, hogy sétáló karácsonyfaként hívja fel magára a figyelmet
– fakadt ki.
Mihez kezdjenek a rolleresek?
A szakértő elmondta, bár több ponttal egyetért a rollerekre vonatkozó szigorítás kapcsán, ám a javaslat szerinte gyakorlatilag megöli a bérelhető rollerek értelmes piacát, azzal az előírással, hogy „a kis teljesítményű motoros rollerrel közlekedőnek kerékpáros-fejvédőt vagy motorkerékpáros-bukósisakot kell viselnie”.
Emellett azt is abszurdnak véli, hogy noha a járdán lehet rollerezni, az úttesten sehol, miközben „nem szabad a járdán mikromobilitási eszközzel közlekedni, ha azt az illetékes önkormányzat rendeletével megtiltotta, és ezt a tiltást a járdán jelzőtáblával vagy útburkolati jellel megjelölte.”
Visszalépés a parkolásban?
A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője szerint az új KRESZ a parkolóautomatákra is kitér, holott ez a kérdés nem is idevaló.
„Ha a parkolás időtartamhoz kötött, a járművezetőnek a parkolás megkezdésének időpontját az alábbi módok valamelyikén kell igazolnia: a) elektronikus úton, az út tulajdonosa által üzemeltetett vagy rendszeresített parkolási rendszerben történő regisztrációval elektronikus úton vagy b) a szélvédő mögött a műszerfal bal oldalán elhelyezett bármilyen egyértelmű módon.” Emiatt Vitézy szerint voltaképp ellehetetlenül a kamerával való digitális parkolásellenőrzés, amit az automaták utáni világban a kerületek már készítenek elő, lévén a papír alapú parkolójegyeket nem lehet ezzel a módszerrel ellenőrizni.
„Ezek szerint a vádlottak padján ülő korrupt szocialisták mellett a kormányzathoz közel álló köröknek is nagy biznisz lehet a parkolás”
– vetette oda.
Vitézy Dávid szerint akadnak előremutató jelek is a tervezetben, még olyanok is, amikért évek óta küzdöttek. Például a villamosok gyorsítási lehetősége, mivel kikerült a kötelező maximum 50 km/órás sebességkorlátozás, vagy a kerékpáros utca és a városközponti zóna bevezetése is.
Reagált Lázár János minisztériuma
Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) később levélben reagált Vitézy Dávid szavaira, amelyet változtatás nélkül és teljes terjedelmében közlünk:
„Írjuk együtt a KRESZ-t – de előbb olvassuk el
Vitézy Dávid ismét bizonyítja: a magabiztosság önmagában még nem pótolja sem a szövegértést, sem a közlekedési tapasztalatot. A társadalmi egyeztetésre bocsátott KRESZ-tervezetet úgy támadja, mintha egy végleges, kihirdetés előtt álló jogszabályról lenne szó – miközben rajta kívül nagyjából mindenki számára világos, hogy ez vitaanyag, nem pedig normaszöveg.
A tervezet pontosan azért került nyilvánosságra, hogy bárki elmondhassa róla a véleményét. Igen, bárki – még Vitézy Dávid is. Erre egy külön felület szolgál:
https://lazarjanos.hu/ujkresz
Ott azonban nem elég hangosnak lenni. Ott el kell olvasni a szöveget. Talán ez magyarázza, miért inkább a nyilvánosságban „leleplez”, mintsem azon a felületen szólal meg, ahol a felvetéseit közlekedésbiztonsági szakértők érdemben vizsgálnák meg.
Mert akkor gyorsan kiderülne, hogy a „futás betiltásáról” szóló riogatás egyszerűen nem igaz. A tervezet nem a gyalogosok sebességét korlátozza, nem tiltja a futást, és nem szab meg 10 km/órás plafont emberekre. A szabályozás a gyalogoslétesítményen közlekedő járművekre és járműnek nem minősülő eszközökre vonatkozik – például a mikromobilitási eszközökre –, éppen a gyalogosok védelme érdekében. Ez a különbség a jelenlegi KRESZ-ben is világosan szerepel. Már annak, aki ismeri.
Az új KRESZ tervezetén hetven szervezet és mintegy száz szakértő, több száz egyeztetés során dolgozott rajta, valódi közlekedési tapasztalatokra, baleseti adatokra és nemzetközi példákra támaszkodva. A cél nem a hangos félreértések generálása, hanem a biztonságosabb közlekedés.
Alapelvvé válik benne a gyengébb közlekedő védelme az erősebbel szemben – vagyis az, amit a közlekedők túlnyomó többsége eddig is józanésszel elvárt. A szabályozás korszerű, kijavítja a régi KRESZ ismert hiányosságait, és egyszerűbb, egyértelműbb kereteket teremt. Már ha valaki veszi a fáradságot, hogy elolvassa.
A KRESZ közös ügyünk.
Éppen ezért nem hangzatos félreértelmezésekre, hanem olvasásra, értelmezésre és érdemi észrevételekre van szükség.
Nagy Bálint közlekedésért felelős államtitkár, Építési és Közlekedési Minisztérium”
A kezdő vezetőkkel is szigorúbban bánna el az új KRESZ
Jövő év őszén érkezhet az új KRESZ. Az új szabályozások értelmében változhatnak a követési távolság és a sebességkorlátozás szabályai, valamint az, hogy irányváltás előtt mennyi idővel kellene indexelni. A friss jogosítványosokra nagyobb szigor vonatkozna. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt