A sajtóeseményt azzal kezdte, hogy szakpolitikai sajtótájékoztató helyett a kialakult helyzetről beszél. Vitézy Dávid elmondta, azért vágott bele, mert 20 éve foglalkozik Budapest fejlesztésével, de úgy látja, hogy az elmúlt 2 évben a fejlesztés megrekedt.
A kampány elejétől fogva tudtuk, hogy meg kell haladni a kormány Budapest fejlesztését leállító politikáját és Karácsony Gergely panaszkodó és halogató semmittevését
– mondta.
Kapcsolódó
Kijelentette, hogy két jelölt maradt állva, és az első fordulót megnyerték, vasárnap jön második.
Vitézy Dávid értelmezése szerint a Partizán főpolgármesterjelölti vitája után világossá váltak a viszonyok, ahol Szentkirályi Alexandra nem jelent meg, és Karácsony Gergely is felsült. Szerinte Karácsony Gergelynek kellett volna visszalépnie, mivel maga is beismerte, hogy nem teljesítette az ígéreteit.
Kijelentette, hogy főpolgármesterként nem fog koalíciót kötni senkivel, csak a programja mentén, szakemberek segítségével fogja vezetni a várost.
„Gyurcsány emberei mennek, Orbán emberei nem fognak jönni” – hangsúlyozta az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület jelöltje.
Hangsúlyozta, hogy a Maxi Dubaj, a kínai magasvasút, és az oligarchák ellen van, de sürgeti a hévek fejlesztését és további szükséges beruházásokat.
Nem ért egyet Szentkirályi Alexandrával
Nem ért egyet Szentkirályi azon kérésével, hogy a Fidesz listájára szavazzanak, Vitézy a választóktól azt kéri, hogy az általa vezettet szakemberekkel teli listát válasszák. A budapestiek érdekeit tartja szem előtt, amit a közgyűlésben képviselni is fog – mondta.
Elmondása szerint már csütörtökön többen megkeresték Szentkirályi Alexandra visszalépésével kapcsolatban. Azt állította, hogy több mint 2 éve nem beszélt a Fidesz visszalépett jelöltjével, és nem egyeztettek vele a döntéssel kapcsolatban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák