A 12. kerületi önkormányzat a napokban osztotta meg, hogy Pokorni Zoltán polgármester kezdeményezésére közös bejárást szerveztek a Városmajorban a Főkert munkatársaival, hogy együtt dolgozzanak a park szebbé tételén. A legfontosabb feladatuknak a nyilvános vécé újra nyitását tartják, de mint hozzátették, ebben az ügyben az üzemeltető Csatornázási Művek együttműködésére is szükség lesz.
A tervek között szerepel egy kifüggesztett információs tábla, ami a közösségi együttműködés, valamint a park használatának szabályait tartalmazza majd, illetve a nagyobb védelem érdekében térfigyelő kamerák kihelyezésének a lehetőségét is mérlegelik, mindezek mellett pedig a játszótéren lévő kőteknős elbontását is időszerűnek tartják.
Az Énbudapestem megkeresésére az önkormányzat a leszögezte, hogy a park üzemeltetése nem az ő, hanem a Főkert feladata. Kiderült, hogy már tizenhárom kamerát üzemeltetnek a park területén belül, valamint ötöt a park közvetlen környezetében.
A vécé sorsára azonban egyelőre még nem derült fény.
A Városmajorral a kormánynak is komoly tervei voltak
Fürjes Balázs, egykori Budapestért és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár 2022 januárjától azzal kampányolt, hogy a kormányzati Budapest Fejlesztési Központtal összefogva egy zöldebb, rendezettebb, még inkább felhasználóbarát parkot hoznak létre.
A 2022-es országgyűlési választáson azonban Fürjes Balázs vereséget szenvedett körzetében, így az általa előkészített városmajori terveket végül Lázár János építési és közlekedési miniszter lenullázta.
Az Élhető Hegyvidékért Egyesület nevében Novák István az Énbudapestem-nek azt mondta, ő mindentől függetlenül nem bánja, hogy a Fürjes-féle felújítás nem valósult meg, mert szerinte a terv túl grandiózus volt, és egy, a park szélére tervezett tónak például nemcsak a megépítése, hanem a fenntartása is vagyonokba került volna. Viszont hozzátette, hogy ha valami, akkor a vécé megnyitása közös ügy.
Akár irigylésre méltó problémának is tűnhetne, hogy Európa egyik legrégibb parkjában egy nyilvános vécé okozza a legnagyobb izgalmakat, ha nem a park egyetlen nyilvános vécéjéről lenne szó, amit legalább tíz éve senki nem látott nyitva, és aminek megnyitásához is többszereplős, pártokon és politikai oldalakon átívelő összefogás kell
– vélekedett Novák István.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége