A 18 éves magyar versenyző a negyedik helyről várta a rajtot, amelyet bár jól kapott el, és elsőként fordult el az első kanyarban, a féktávja kissé rövidre sikerült, így visszacsúszott a harmadik helyre, ahonnan viszont gyorsan visszajött a másodikra - írja az MTI.
Azonban a pálya hátsó szakaszában, a 14-es kanyarban aztán a magyar motoros bukott, emiatt pedig félbeszakították a körözést. A versenyirányítás közleménye szerint Vargát további vizsgálatokra kórházba szállították.
A magyar motoros az előző versenyhétvégén, az ausztriai Red Bull Ringen élete legjobb eredményét elérve a negyedik helyen végzett, a világbajnoki pontversenyben pedig a 11. pozíciót foglalja el.
Varga Tibor nem sokkal később a Facebook-oldalára azt írta ki, hogy már jól van, édesapja úton van érte a veszprémi kórházba és bízik benne, hogy a 16.10 órakor kezdődő második futamra visszaér a Balaton Parkba.
A versenyző valamivel 15 óra után meg is érkezett a pályára, de sajnálattal számolt be arról, hogy az orvosok nem engedélyezték számára a részvételt a második viadalon.
Célegyenesben a MotoGP pálya, heteken belül világbajnoki futamot rendezünk
A Superbike-vb mezőnye a július 25-27-i, a gyorsasági világbajnoki sorozatok csúcsának számító MotoGP, Moto2 és Moto3 kategória versenyzői pedig az augusztus 22-24-i hétvégén látogatnak el a Balaton Park Circuit-re.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben