A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) idén 10. alkalommal mutatja BÉT50 – Ötven hazai vállalat sikertörténete című kiadványát a BÉT50 konferencia keretében. Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) köszöntőjében méltatta a tőzsde szerepét, amely az egyik legfontosabb indikátora a gazdaságnak, és képes a legjobban bemutatni közelmúltbeli és a távlati gazdasági folyamatokat. Hangsúlyozta, a BÉT-ről manapság inkább jó hírek érkeznek, ma már több mint 150 értékpapírra rendelkezik, és a régió egyik vezetője. Mérföldkőnek nevezte, hogy a komoly globális, geopolitikai kihívások ellenére kiemelkedő eredményt ért el a budapesti tőzsde.

Az árfolyam kapcsán megjegyezte, hogy akik forintba fektettek be, azok sokkal jobban jártak, mint akik devizában, ugyanis a forint árfolyam változásával a devizához képest dupla eredményt lehetett elérni.

Felidézte, hogy a BUX értéke 35 százalékkal emelkedett, átlépte nyáron a 100 ezer pontos határt, miközben a BUMIX index 40 százalékos a növekedést produkált. 

A BÉT teljesítményének két oldala van, az egyik a hazai vállalati szféra, a a tőkepiaci oldal, a másik maga az értéktőzsde, amely különböző eszközökkel segíti a növekedést. 

Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a BÉT50 konferencián
Kép: Economx, Hartl Nagy Tamás

Két további bővülési irányt jelölt meg Varga Mihály. 

Egyrészt kiemelte a jegybank elnöke, hogy a legjobb ötven vállalat jelentős része hazánk központi gazdasági régiójában működik, ez viszont szerinte azt jelenti, hogy a vidéki Magyarország cégeit is érdemes felmérni. Varga Mihály elmondta, hogy az iparkamarával kötött megállapodás ebben segít, és kiszélesítették a merítési bázist. Az adatbázisba a fővárostól távoli cégek is szerepelnek, észrevesszük őket, bekerülnek a tőzsdei vérkeringésbe, amit az intézményi keretek változási is biztosít.

A másik lehetőséget a lakossági megtakarítások jelentik. Varga Mihály közölte,

a magyar háztartások vagyona 115 ezer milliárd forint fölé emelkedett,

aminek csak a 2,9 százaléka van részvényekben. Ennek a kismértékű változása is már jelentős finanszírozást jelentene a tőzsdén jelenlévő magyar vállalkozások számára. Ugyanakkor a magyarok konzervatívok, a megtakarításaik leginkább állampapírokban és folyószámlákon vannak

Magyar Nemzeti Bank statisztikái szerint a magyar háztartások pénzügyi eszközeinek értéke egy év alatt 11,2 százalékkal, 115 805 milliárd forintra növekedett, míg a nettó pénzügyi vagyon 11,4 százalékos emelkedés után 98 734 milliárd forintot tett ki.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!