A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) tájékoztatása szerint
az ellenőrzött USB-töltők 87 százaléka nem felelt meg a biztonsági előírásoknak, ezért a hatóság azonnal megkezdte ezek forgalomból történő kivonását.
A mintavétel során a hagyományos és online boltokból beszerzett termékek laboratóriumi vizsgálata alapján megállapították: az áramütés-veszély leggyakoribb oka
- a hálózati részek nem megfelelő elválasztása,
- a szigetelés hiányosságai,
- valamint a vezető részek túl közeli elhelyezkedése volt.
A vizsgálatok igazolták, hogy az áramütés-veszélyes töltők nemcsak kevésbé ismert forrásból, hanem népszerű webáruházakból is beszerezhetők.
A kifogásolt töltők csomagolása sok esetben minőséginek és igényesnek tűnik, ami megtévesztheti a fogyasztókat, előfordul az is, hogy neves márkák másolatait, illetve „utángyártott” megjelöléssel ellátott termékeket kínáltak eladásra, ezek a termékek kivétel nélkül megbuktak a vizsgálaton
– írta az MTI az NKFH közleménye alapján, amelyben Német-Weingartner Lilla, az NKFH elnöke felhívta a fogyasztók figyelmét arra, hogy mindig megbízható forrásból származó, tanúsítvánnyal rendelkező töltőt válasszanak, és kerüljék az ismeretlen eredetű vagy gyanúsan olcsó termékeket.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Mindent megtettünk, hogy ne hagyjuk a tűzoltókat munka nélkül szenteste