Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) és 30 partnerszervezete 42,2 millió dollárt (15,3 milliárd forintot) kér arra, hogy idén támogathassa az Ukrajnából Magyarországra érkezett menekülteket. A pénz túlnyomó részét a világszervezet költségvetéséből várják.
Az UNHCR az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében a Menekültügyi reagálási terv 2024 - Magyarország fejezetről tartott budapesti tanácskozásról beszámolva azt írta: a háború 2022. februári kitörése óta ukrajnai menekültek tízezrei találtak biztonságra Magyarországon, közülük több mint 41 ezren folyamodtak eddig menedékes státuszért.
- Tavaly a partnerszervezetek több mint 97 500 menekültnek nyújtottak segítséget Magyarországon;
- több mint 9300 kiszolgáltatott helyzetben lévő család kapott készpénztámogatást;
- miközben mintegy 60 ezren jutottak élelmiszersegélyhez;
- több mint 65 600 menekült vehetett át nem élelmiszerjellegű segélyt, például higiéniai csomagot, ruhaneműt, takarókat és konyhai eszközöket;
- csaknem 50 ezer ukrajnai menekült kapott tájékoztatást a menekültek jogairól és az általuk elérhető szolgáltatásokról;
- több mint 7800-an vettek részt szakmai képzésen;
- és hozzávetőleg 1900 menekültnek sikerült közép-, illetve hosszú távra szóló lakhatást biztosítani.
- Több mint 5600 ember kapott ahhoz segítséget, hogy a helyi egészségügyi rendszerben hozzájusson a számára szükséges ellátáshoz,
- egyidejűleg pedig több mint 12 ezren vettek részt pszichoterápiás megbeszélésen - ismertették.
Ahhoz, hogy ezek a szolgáltatások továbbra is elérhetőek maradjanak és a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévők biztonságban és az emberi méltóságukat megőrizve élhessenek, létfontosságú, hogy fennmaradjon a jelenlegi nemzetközi szolidaritás. Az UNHCR és 30 partnerszervezete 42,2 millió dollárt kér arra, hogy idén támogathassák az Ukrajnából Magyarországra érkezett menekülteket. A szervezetek ebben az évben 85 ezer, Magyarországon élő menekült támogatására készülnek.
A kért összeg lehetővé teszi a partnerszervezeteknek, hogy továbbra is biztosítsák az alapvető szolgáltatásokat és a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő menekültek célzott támogatását.
A közleményben idézték Pál Norbertet, az orosz-ukrán háború elől Magyarországra menekülőkért felelős kormánybiztost, aki arról beszélt: habár azt szeretnék, ha a harcok a lehető leghamarabb véget érnének, a háború elhúzódása miatt az azonnali segítségnyújtás mellett
hangsúlyt kellett fektetni a menedékesek középtávú itt-tartózkodási feltételeinek megteremtésére is, hogy hazájukhoz közel élhessenek ideiglenesen.
A kormánybiztos szerint ez magában foglalja a hosszabb távú elszállásolást, valamint azt, hogy a menedékesek hozzáférhessenek az oktatáshoz, az egészségügyhöz és a munkaerőpiachoz.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint