A balesetet okozó sofőr állítólag megsérült, de segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről. A vétkes sofőr a buszon tartózkodók beszámolói szerint ittas lehetett, ám ezt nincs, ami bizonyítja.
Hogy mitől és hogyan alakult ki a baleset, arról még nincsenek hivatalos információk, ugyanakkor a közösségi médiában megjelelő értesülések szerint két és a busz is a piros lámpánál várakozott, amikor szabályosan lekanyarodott egy másik személyautó. Ugyanakkor szemből nagy sebességgel érkezett egy másik gépkocsi, ami az előbbibe belerohant, emiatt a kanyarodó jármű a járdán állt meg – írja a Totalcar. A vétlen sofőr belehalt a sérüléseibe.
Végzetes kimenetelű baleset történt a Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint Komló közelében is. A közlemény szerint egy autóbusz lesodródott az úttestről és az oldalára, az árokba borult Komló külterületén, Kisbattyán városrész felé. A baleset következtében egy ember a jármú alá szorult, őt emelőpárnával szabadították ki a tűzoltók.
A rendőrség szerint egy halálos áldozata és két sérültje van a balesetnek. A körülményeket még vizsgálják.
Célkeresztben a B kategóriás jogosítvány, most a furgonosokra szállnak rá
Ami nem jött be az időseknél, az bejöhet a kisteherautósoknál – csak hát ott az a fránya munkaerőhiány.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat