Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), valamint a szakfeladatokat ellátó KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Kft. (KTI) széleskörű szakmai, tudományos és társadalmi egyeztetés keretében dolgozik a közlekedési szabályrendszer átfogó megújításán, amelynek részeként egy új KRESZ is készül.
Az új KRESZ kialakítása során nagy hangsúlyt kap, hogy fokozottabb védelmet nyújtson a közlekedés védtelenebb szereplői számára, így a gyalogosok és a kerékpárosok mellett a motorkerékpárral közlekedőknek is. Fontos cél továbbá, hogy az előírások használható, életszerű kereteket alkossanak, amelyek nemcsak fokozzák a közlekedésbiztonságot, de javítják a meglévő szabályrendszer hiányosságait, felzárkóztatják a szabályozást napjaink elvárásaihoz, és olyan kereteket biztosítanak, amelyek segítik a motoros közlekedés fejlődését.
A motorosokra vonatkozó szabályrendszer kialakítása ezért motoros szakértők, valamint szakmai és érdekképviseleti szervezetek bevonásával történik.
Ilyen változtatásokra kerülhet sor
Az ÉKM és a KTI által szervezett első motoros szakmai fórumon kiemelt figyelmet kapott a motorkerékpárt vezetők számára a jövőben kötelezően előírható ruházat és védőfelszerelések kérdése. Egyeztetés indult a 125 cm3-es motorkerékpárok (A1 kategória) B kategóriás vezetői engedéllyel való vezetésének lehetséges feltételeiről, de szó esett a jogosítványszerzéshez kapcsolódó oktatás megújításáról, a motorkerékpárokra vonatkozó műszaki előírások felülvizsgálatáról, és a motorkerékpárosok közlekedésére vonatkozó KRESZ szabályok megújításáról.
A kérdéseket érintően további egyeztetésre, újabb szakmai fórumra kerül sor – áll a Építési és Közlekedési Minisztérium közleményében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező