Tuzson Bence az Országgyűlés Igazságügyi bizottságában kedd délelőtt éves beszámolóját azzal kezdte, hogy az elmúlt egy évben sok minden történt az igazságügy területén. Szavai szerint fontosnak tartották, hogy Magyarországnak olyan jogrendszere legyen, amely tudja segíteni a versenyképességet.
Meglátása alapján az uniós elnökség egyik fontos prioritása volt, hogy ezt a szellemiséget az Európai Unió jogalkotásába is átvigyék.
Az Index azt írja, a miniszter szerint az EU-s soros elnökségünk egyik legnagyobb eredménye ez volt. Úgy véli, ezt a szemléletet vitték tovább, amikor azt szorgalmazták, hogy minél többet beszéljenek a mesterséges intelligencia és a digitalizáció szerepéről jog területén.
A tárcavezető szerint az, hogy Európának és Magyarországnak átlátható jogrendszere legyen, szintén versenyképességi kérdés, ezért deregulációs folyamatot indítottak el. Ennek keretében átláthatóságot ígért, s jelezte, elindították a nemzeti jogtár kialakítását is. „A jogtár arra az egyszerű kérdésre, hogy a kocsimba oldalról belejöttek, mit kell tennem, ad majd egy egyszerű választ” – illusztrálta konkrét példával a hasznát a miniszter.
Kilátásban a 13. havi bér ebben az ágazatban
A kormány politikusa elmondta, három munkacsoportot hoztak létre: polgári jogi, közigazgatási jogi és büntetőjogi. A polgári jog területén változtak az eljárási szabályok, azt szolgálva, minél gyorsabban szülessenek meg az ítéletek. Létezik például az egyszerűsített per, ha a felek ezt választják, akár 60 napon belül jogerős ítélet lehet. Bevezették, hogy a perek nagy részében egyszerűsített indoklás is elegendő első fokon. De ha megtámadják az ítéletet, és részletes indoklást kérnek, akkor el kell készíteni azt is.
Ha a bíróság nem teljesít határidőre, a minimálbér másfél százalékát kell kifizetnienaponta hivatalból a fél számára
– ismertette Tuzson Bence. Ez jelenleg bruttó 4362 forintot jelent.
A miniszter arról is beszélt, hogy három lépésben emelik a bírák, a bírósági titkárok és fogalmazók, valamint a további bírósági munkavállalók bérét. Az elképzelés az volt, hogy a magyarországi bírósági jövedelmek az európai átlagot érjék el. A bírák átlagilletménye 48 százalékkal, a fogalmazóké és a titkároké majdnem 89 százalékkal, a tisztviselőké pedig 100 százalékkal nő.
Ráadásul holnap tárgyalja az Országos Bírósági Tanács, hogy ebben az évben a teljes ágazat vonatkozásában 13. havi illetményt biztosítsanak
– árulta el.
Több milliárdot szedtek vissza
Újfajta gondolkodást kellett a büntetőjog területére bevezetni – rögzítette Tuzson az online csalások kapcsán, jelezve: jogot, lehetőséget és kötelezettséget kellett teremteni a bankok számára, hogy a gyanús átutalásokat állítsák meg. „Az intézkedések következtében
sikerült az emberek számára nagyjából egy év alatt 3 milliárd forintnyi összeget visszaszerezni”
– hangsúlyozta, majd kitért arra, hogy áldozatsegítő központok és pontok működnek. Az áldozatok itt pszichológiai és jogi segítséget is kapnak, és krízishelyzetben a kormányhivatalok részvételével pénzügyi támogatás is lehetséges.
Kapcsolódó
Neki szegezett kérdésekre is felelgetett
Az ellenzék soraiból számos hiányosságot felróttak a beszámoló miniszternek. Rónai Sándor (Demokratikus Koalíció) fájóan hiányosnak nevezte a beszámolót a gyermekvédelmet illetően. A Szőlő utcai üggyel kapcsolatban a DK-s politikus kijelentette, hazugság, hogy nincs kiskorú érintett.
„Előfordulhat-e, hogy mégiscsak van magas rangú politikus, esetleg kormánytag érintett az ügyben?” – kérdezte Rónai, aki arról is érdeklődött, miért nem állítanak fel parlamenti vizsgálóbizottságot az ügyben.
Apáti István (Mi Hazánk) az AI potenciális veszélyein és a devizahitelesek ügyében érzett időhúzáson túl többek közt arról érdeklődött, a pedofilügyekben egyetért-e a miniszter a halálbüntetés, a tényleges életfogytiglan vagy a kémiai kasztráció bevezetésével.
Szabó Szabolcs (Momentum) a Szőlő utcáról kiadott jelentéssel összefüggésben megjegyezte: „majdhogynem nyomozó lett önből, jogilag hogyan értékeli, hogy belenézhetett nyomozati iratokba? Jogilag honnan ered a felhatalmazás?”.
Tordai Bence szerint „mindannyian látjuk, hogy a mesterséges intelligenciával kapcsolatos szabályozás még gyerekcipőben sem jár, miközben egy nagyon kiélezett választási küzdelemben használja a kormánypárt a valósághamisító videókat”. A Párbeszédből távozott politikus arról érdeklődött, az ilyen ügyekre készül-e valamiféle jogszabály.
Tuzson Bence szerint a mesterséges intelligenciát eszközoldalról kell megközelíteni. A félelemalapú megközelítéssel nem ért egyet, de nagyon átírhatja az életünket, ahogy a nyomtatás elterjedése és a közösségi média is. A devizahiteles ügyről azt vallja, az Európai Bíróság rendet tett a joggyakorlatban, hagyni kell, hogy kiforrjon. Úgy véli, az nem általános, hogy egy adott ügyben nemzetbiztonsági oknál fogva felhatalmazást kap iratbetekintésre az igazságügyi miniszter, és büntetőügyekbe egyébként sem szólhat bele.
Tuzson szerint Tordai pusztán „csacsiságokat” beszélt, nem ismeri a szabályokat. „Arra, ha valaki valamit hamisít, vannak a Btk.-ban szabályok” – védekezett a miniszter, aki egyben azt is kijelentette, teljesen biztos, hogy nincs politikus érintett a Rónai által említett ügyben.
Volt kiskorú érintett vagy sem?
Az igazságügyi miniszter parlamenti meghallgatása után a 444-nek nyilatkozva azt is kijelentette, szerinte
tisztázni kell, volt-e kiskorú érintett a Szőlő utcai igazgató ügyében.
Ám ez ellentmond több körülmény mellett annak is, hogy korábban, amikor megállapításokat tett, Tuzson arra jutott, hogy a botrányban nincs kiskorú érintett. Állítása szerint
abban az időpontban, amikor ezt a jelentést megírtam, abban az időszakban az ebben foglalt állítás mind igaz volt.
Arra viszont nem tudott kategorikusan, megnyugtató és érdemi választ adni, hogy mielőtt megszületett volna a miniszterhez fűződő jelentés, kellő alapossággal vizsgálódtak-e az ügyben.
Lesöpörték: nem lesz vizsgálóbizottság a Szőlő utcáról
Már a szakbizottsági ülésen elvérzett a gyermekvédelem mindkét aktuálisan fontos ügye. Leszavazták a fideszes képviselők azt a két javaslatot, amely a gyermekmegrontási ügysorozat részleteit tárná fel, illetve amelyik a gyermekétkeztetés 1500 forintos napi összegét növelte volna meg. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok