A Rogán Antal vezette hivatal 10,9 milliárd forintért szerződtette a Lounge Event Kft.-t az augusztus 20-i ünnepségekre az Átlátszó értesülései szerint.
Balásy Gyula cégének főbb feladatai közé tartozik a színpad építése, a dekorációs munka, az éttermi és felszolgálási szolgáltatások, a közvélemény-kutatási szolgáltatások, hirdetési és marketingszolgáltatások, rádióval és televízióval kapcsolatos, valamint a pirotechnikai szolgáltatások is – írja a Telex.
Az Átlátszó szerint a tűzijáték megszervezése mind ezek ellenére sem képezi a megbízás részét, erre ugyanis külön szerződés készült, bruttó 3,6 milliárd forint értékben.
A 2024-es rendezvényekre 12,5 milliárd forintot különítettek el, de ezenfelül 2,4 milliárd forintba került maga a tűzijáték.
Balásy Gyula egy másik cége, a Lounge Design Kft. készítette el a legutóbbi, VOKS2025 névre keresztelt, Ukrajna uniós csatlakozásával kapcsolatos véleménynyilvánító szavazás lapjait is, amelyekért cserébe több kint 350 millió forintot kapott. Erről itt olvashat bővebben:
Több százmillió forintot költött a kormány a VOKS2025 szavazólapjaira
Az aHang a VOKS2025 lezárása után közérdekű adatigénylést nyújtott be a Miniszterelnöki Kabinetirodának. A válaszból kiderült, közel 8 millió szavazólapot gyártottak le, több mint 350 millió forintért a Lounge Design Kft. jóvoltából.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére