Egészen elképesztő dolog történt a hét első napján Budapesten. Terrorcselekménnyel fenyegetés, felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértése és zaklatás miatt letartóztatást kezdeményeztek egy budapesti férfi ellen, aki VII. kerületi lakásában vasárnap kábítószer hatása alatt túszul ejtette nőismerősét – adta hírül a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Este 18 és 23 között egy férfi VII. kerületi lakásában fogva tartott és pisztollyal fenyegetett egy nőt, majd felhívta a rendőrséget, akiktől követelte, hogy keressék meg a nő egy ismerősét, mert szeretné felvenni vele a kapcsolatot.
Ha ez nem történik meg, meglövi a nőt.
A rendőrség a TEK-hez fordult, akiknek egy másfél órás túsztárgyalás során sikerült elérni, hogy a nőt szabadon engedjék.
A beszámolóból az derül ki, hogy a sértettet végül nem lőtték meg, de biztonsági okokból azért kórházba szállították megfigyelésre. A férfit elkapták és átadták a BRFK-nak. A jelentés szerint a tettes annyi kokaint fogyasztott, hogy csak másnapra tisztult ki, így csak később tudták kihallgatni.
A férfi még ekkor is tartogatott meglepetést, ugyanis kiderült, nem is ismerte a férfit, akivel túszejtéssel akarta felvenni a kapcsolatot.
Ennek ellenére a tettest letartóztatták és őrizetbe vették.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!