A Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal a 24.hu megkeresésére azt válaszolta, még augusztusban, hogy első lépésként a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága közbeszerzési értékhatár alatt 45 sebességmérésre alkalmas, fix telepítésű kamerát vett bérbe, amelyek felszerelésének helyszínét a technikai adottságok és a közlekedésbiztonsági veszélyek figyelembevételével lehet kijelölni.
Mostanra viszont kiderült, hogy ez némi félreértésre adott okot.
Most érkezett válaszuk szerint
45 forgalmi sávban való sebességmérést lehetővé tevő kamerára szerződtek le.
Vagyis ez alapján első körben valószínűleg nem 45 különböző helyszínen telepítenek kamerákat, hiszen egy négysávos útra ezekből rögtön négyet fel kell majd használni, ha mindkét irányban mindkét sávot mérni szeretnék.
Karácsony Gergely 2030-ig 50 százalékkal, 2050-ig nullára szeretné csökkenteni a közúti balesetek súlyos sérültjeinek és halálos áldozatainak számát Budapesten. Emlékezetes, hogy csak ebben az évben a Harminckettesek terén és az Árpád hídon történt balesetek mekkora visszhangot váltottak ki.
Budapest nemrég elfogadott közlekedésbiztonsági stratégiájában szerepel, hogy sebességmérő kamerák telepítésével fellépnek az eszelős gyorshajtók ellen, de a projekt egyelőre lassan halad.
Hogy az új traffipaxok hol lesznek majd, azt továbbra sem tudni, mert a helyszínekről az érintett szervek (Fővárosi Rendészeti Igazgatóság, ORFK, BRFK, Budapest Közút) folyamatosan egyeztetnek.
Elhagyhatta a börtönt az Árpád hídi gázoló
A férfi bűnügyi felügyeletbe, tehát házi őrizetbe került még az előző hónapban, és nyomkövető eszközzel látták el a biztonság kedvéért. Bővebben >>>Terézváros követi a II. kerület példáját.
Újabb városrész vezetése döntött úgy, hogy nem vár a fővárosra. Október végén Terézváros jelentette be, hogy sebességmérőt vásárol, és a kerület négy pontjára a kihelyezésre alkalmas trafiboxot is telepít. A boxok helyeiről a BRFK, a kerületi rendőrkapitányság és a fővárosi rendészet iránymutatásai alapján döntött az önkormányzat.
Trafibox kerül a jövő évben
- az Andrássy út – Izabella utcai csomópontba,
- az Andrássy út – Munkácsy utcai csomópontba,
- a Podmaniczky utca – Izabella utcai csomópontba,
- a Podmaniczky utca – Rippl Rónai utcai csomópontba.
A II. kerületnek a hét új traffipax beszerzése 60 millió forintjába került, Terézváros pedig 35 millió forintot fordít a megvalósításra.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező