Török Gábor alaposan kiosztotta Sulyok Tamást: a politológus-elemző kemény verbális reakciót fűzött a köztársasági elnök Facebook-bejegyzéséhez, melyben az államfő a fesztiválokon skandált obszcén rigmusokra reagált, jelesül a gyakran felcsendülő mocskosfideszezésre.
Történt ugyanis, hogy Sulyok a hétfő esti posztjában arra kérte a fiatalokat, ne engedjék, hogy hangjuk mások indulatait visszhangozza, és figyeljenek egymásra. Szavai szerint „fiatalnak lenni kiváltság”, ilyen korban az ember száguld, de jó néha lassítani.
Vajon ezzel mi volt a cél? Mit remélt ettől a politikus? Mennyire kell politikai analfabétának lenni, hogy valaki azt gondolja, egy ilyen üzenet célba ér?
– így fogalmazott kritikus hangvételű posztjában Török, aki hozzáfűzte: „ha a politikai hűség demonstrálása volt a szándék, akkor persze sikerült, de annak
lehetnének olyan eszközei is, amelyekkel nem csinál nyilvánosan hülyét magából a nemzet egységéért felelős köztársasági elnök”.
A reagáló bejegyzés Magyar Péterből is reakciót váltott ki, a Tisza Párt vezetője történelmi utalással egybekötve gúnyosan azt írta, hogy a köztársasági elnök „szerencsére Petőfi Sándornak nem adott tanácsot”.
Török Gábor értékelte Orbán Viktor beszédét: nem tette zsebre, amit a miniszterelnöktől kapott
Elindult a szócsata a politikai elemző és a kormányfő között. Török Gábor szerint a mai előadás nagyon tanulságos volt, Orbán viszont arról kommentelt, hogy az elemző hoppon maradt. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás