Váratlanul visszamondta egy állami cég egy két napos, száz főt érintő foglalását abban a szállodában, amelyet a Tisza Párt új alelnökének családja üzemeltet – jelentette be egy Facebook-videóban maga Forsthoffer Ágnes kedden. A frissen debütáló politikus személyét mint harmadik alelnök hétvégén, a párt Kötcsén megrendezett eseményén mutatták be az országnak.
A hirtelen jött döntést illetően elmondta, a nagy állami cég munkatársait már sokadik alkalommal várták vissza, „mígnem tegnap, felsőbb utasításra, mindössze 16 órával a rendezvény előtt törölték az egész foglalást, és egy nappal azután, hogy beszéltem a Tisza Párt kötcsei színpadán”.
A balatonfüredi Hotel Margaréta tulajdonosa úgy értesült, a TV2 járja a várost, „megállítja az embereket és próbálja a szájukba adni, hogy a mi vállalkozásunk miért rossz”.
Sajnos úgy tűnik, hogy a propaganda és a hatalom megkezdte a vállalkozásunk tönkretételét
– szögezte le Forsthoffer, aki azt ígérte, Tisza-alelnöki minőségében azon fog dolgozni, hogy a gyerekei olyan országban éljenek, ahol a tisztességes munka fog számítani a politikai hovatartozás helyett.
Posztjában felidézte Orbán Viktor azon, szintén a hétvégén elejtett, kötcsei mondatát, mely úgy hangzott: „...minden fel lesz jegyezve, minden el lesz rendezve!” Forsthoffer Ágnes szavai szerint megérkezett számukra is a „jutalom”.
Magyar Péter sem maradt szótlan az ügyben, az ellenzéki pártelnök bejegyzésében azt írta, több millió forintos kárt okozott a családi szállodának az ominózus cég indokolás nélküli lemondása. Mint fogalmazott:
„Ez az embertelen orbáni hatalom valódi arca. Kötcsén jelentettük be, hogy Ágnes lesz a Tisza harmadik alelnöke. Egy nappal később lecsaptak a balatonfüredi családi cégükre, amelyben több évtizede dolgoznak becsülettel.”
„Orbánékat sem a több tucat munkavállaló sorsa nem érdekli, sem a rendes, becsületes vállalkozók. Azt akarják elérni, hogy mindenki rettegjen tőlük. Nem fogjuk megadni ezt a szívességet nekik”
– fűzte hozzá Magyar, akinek helyettese turisztikai szakértőként csatlakozott a párthoz, és egyébként a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) balatoni régióvezetői posztját is betöltötte.
Kapcsolódó
Bemutatták Magyar Péter új helyettesét
Forsthoffer Ágnes, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének balatoni régióvezetője lesz a Tisza harmadik alelnöke, egyben turisztikai szakértője. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot