Szeptember másodika és 16-a között szavazhatnak a 16 éven felüli terézvárosiak arról, hogy a kerületben betiltsák-e a társasházi lakások kiadását airbnb-típusú szálláshelyként. Soproni Tamás polgármester szerint egy olyan jelenség szabályozásáról lehet szó, amely szinte minden társasházat érint Terézvárosban.
A polgármester a Facebook-posztjában azt írja, jelenleg 1468 legális rövid távú szálláshely üzemel a kerületben, amely az összes lakás közel 8 százaléka. Hozzátette, az Airbnb-lakások mellett és ellen is vannak érvek, hiszen miközben az önkormányzat tavaly 670 millió forint idegenforgalmi adót szedett be az ilyen típusú szálláshelyek után, a helyieknek sok problémát okoz, melynek hatására a belvárosi kerületek kiürülnek.
Soproni Tamás kifejtette, hogy a szavazást azon országgyűlési felhatalmazás alapján bonyolítják le, amely lehetőséget ad az önkormányzatoknak arra, hogy megszabják, egy szálláshely egy évben hány napra adható ki.
Ugyanakkor az önkormányzatok Soproni állítása szerint semmilyen eszközt nem kaptak arra, hogy különbséget tegyenek jó és rossz szálláshelyek között, valamint, hogy egy-egy lakást 60, 75 vagy éppen 130 napra adhatnak ki egy évben.
A polgármester ígérete szerint a budapesti lakógyűléssel és a nemzeti konzultációkkal szemben a kérdés valódi, az eredmény pedig ügydöntő lesz: a törvényi felhatalmazás alapján a többség akaratát végre fogják hajtani.
Airbnb-rémálom: turistának adták ki magukat a lakásfoglalók
Észak-Karolinában két vendég nyolc hónapra jelentkezett be egy Airbnb-lakásra, majd a foglalás lejárta után sem voltak hajlandók elhagyni a szállást.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lefagyott az ország, szinte játhatatlanok az utak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését