A Magyar Apartmankiadók Egyesülete azt állítja, január 6-án fegyveres rendőrök és a Terézvárosi Önkormányzati munkatársai szálltak meg egy hatodik kerületi szálláshely-szolgáltató lakást, az ott tartózkodókat pedig vegzálni kezdték. A fegyveresek egy névtelen bejelentést követően vonultak ki a szálláshelyre, ami az egyesület közlése szerint már évek óta működő, az önkormányzatnál bejelentett, adót fizető vállalkozás volt.
A közlemény szerint a terézvárosi polgármester, valamint az önkormányzat hivatalos közösségi média felületein megosztott képeken látható, ahogy rendőrök vesznek körül egy idősebbnek tűnő urat. A Magyar Apartmankiadók Egyesület szerint az önkormányzat a negyvenes évek nyilas módszereit idézve jár el: matricákkal ragasztják tele a lakások ajtajait, ha elindítanak egy eljárást. Az egyesület emellett azt is állítja, hogy a rendőrség teljesen jogellenesen lépett be a lakásba.
„Mindeközben a Soproni Tamás vezette önkormányzat minden felületén arra buzdítja a lakosságot, hogy az ötvenes évek házmester-tempóját idézve -akár kamu név, emailcím megadásával, tehát végső soron névtelenül - jelentsék fel szomszédjaikat, ha idegen nyelven beszélőket látnak egy társasházban. Terézváros lakóinak negyede külföldi. Ha egy új albérlő érkezik egy lakásba, arra is ráküldik a rendőrséget, mert azt hiszik, hogy turista?” – írja az egyesület.
A közlemény rámutat arra, hogy a rendőri akcióról készült fényképek hatására több külföldi, budapesti turizmussal foglalkozó közösségi média csoportban is téma lett, hogy már nem szívesen látják a turisták Budapesten. „Egy külföldi nem tesz különbséget Terézváros és Budapest között: számára az üzenet egyértelmű, Budapesten jelenleg nem jó turistának lenni.” – áll a közleményben.
Az egyesült azt állítja, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Visit Budapest mélyen hallgat és nem védik meg a magánszállásadókat. Arra is emlékeztet, korábban az MTÜ és az NGM is megígérte, hogy nem engedik a kiadható napok számát nullára csökkenteni, továbbá, hogy 26 turisztikai érdekképviselet utasította el közösen Terézváros Airbnb-rendeletét, de végül az ígéret betartása elmaradt.
A Magyar Apartmankiadók Egyesülete azt is felidézi, hogy Nagy Márton korábban úgy nyilatkozott, lakhatási kérdésként kezeli a magánszálláshely-szolgáltatásokat, azonban a kormány gazdaságpolitikájának következményeként egy év alatt 23 százalékkal emelkedtek Budapesten a lakásárak, dacára annak, hogy már tavaly óta Airbnb-moratórium van érvényben.
A közlemény szerint a mostani szabályozás egyetlen valódi nyertese a Terézvárosban erőteljesen terjeszkedő hotel szektor, amely politikailag is összhangban áll a kerület vezetésével, a vesztesek pedig főként az egy-két lakást kiadó, ebből elő családok, miközben kiemeli, hogy az elmúlt években 17 új szálloda épült vagy épül a kerületben, részben az egykori lakóházak helyén.
Reagált a rendőrség
Cikkünk megjelenése után a Budapest Rendőr-főkapitányság lapunknak úgy reagált, határozottan visszautasítják, hogy a rendőrök jogellenesen mennének be magánlakásba, és vegzálnák az ott tartózkodókat.
Hangsúlyozzák válaszukban, hogy a rendőrség „a hatályos jogszabályok keretében végzi feladatait: A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban Rtv.) 2. § (2) bekezdése szerint a rendőrség a feladatának ellátása során
a) együttműködik az állami és a helyi önkormányzati szervekkel, a civil szervezetekkel és a gazdálkodó szervezetekkel, az állampolgárokkal és azok közösségeivel;
b) segítséget nyújt – jogszabályban meghatározott esetben – az állami és a helyi önkormányzati szervek hivatalos eljárásának zavartalan lefolytatásához;
c) támogatja a helyi önkormányzatoknak és az állampolgárok közösségeinek a közbiztonság javítására irányuló önkéntes tevékenységét.”
„A szálláshely-ellenőrzések kapcsán a VI. Kerületi Rendőrkapitányság szabályos szolgálati felszerelést viselő rendőrei az önkormányzat felkérésére, az Rtv. rendelkezéseinek megfelelően nyújtottak segítséget, önálló intézkedést nem hajtottak végre.” – írják válaszukban.
Terézváros befogadná a bulinegyedet
Belső-Erzsébetváros leválása ismét napirendre került: míg az V. kerület, Belváros-Lipótváros elzárkózott tőle, addig Soproni Tamás terézvárosi polgármester nyitottnak mutatkozott arra, hogy a VI. kerület befogadja a zsidó- és bulinegyedként is ismert VII. kerületi városrészt.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Indul az első rostálás a választás előtt
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál