A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, 2024 márciusából származó adatai szerint a hamvasztásos temetés 314 420 forintba került átlagosan, míg az egyéni igényes, koporsós végső tiszteletadás ára 434 ezer forint felett jár.
Ez egyáltalán nem jelentéktelen összeg, olyannyira, hogy 2023-ban maga a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálódott az ügyben, a hivatal konzultációs sorozatot indított a temetkezési ágazat képviselőivel, miután Magyarországon sokkolóan megdrágultak a temetkezés költségei. Ha ezt 2020 januárjához viszonyítjuk, akkor egyértelműen látszik, hogy az árak megdöbbentően emelkedtek – írja az mfor.hu.
A drágulás mindkét kategóriánál egyértelmű és szembeötlő, hiszen a nem hamvasztásos, egyedi igényes temetések esetében négy év alatt az árak 71 százalékkal nőttek, míg az olcsóbb szertartások 73 százalékkal drágultak meg.
A jelenség egyáltalán nem Magyarország sajátja, az amerikai Newsweek beszámolója szerint az Egyesült Államokban is sok százalékban mérhető drágulás történt a területen, csak a koporsókért 2-3 ezer dolláros (800 ezer-1 millió forint) összeget kellett kifizetnie a gyászolóknak. Érdekesség, hogy az amerikai szinthez viszonyítva a magyar koporsók olcsóbbak.
Ebben is elsők vagyunk, hátulról
Az Eurostat harmonizált fogyasztóiár-indexének részét képezi a ’temetési szolgáltatások’ fül is, a közös statisztikai hivatal nem tart nyilván úgy két kategóriát, mint ahogy azt a KSH teszi.
Az adatok alapján a hazai áremelkedés messze lekörözte a régiós országokban tapasztalható szintet, a drágulás csúcsát 2023 júniusa jelentette, ekkor a temetési szolgáltatások ára itthon 24,5 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában mért.
Ha a 2024 márciusában tapasztalt 15,5 százalékos magyarországi árnövekedést a teljes államszövetség szintjén helyezzük kontextusba, még inkább árulkodó: az Európai Unió tagállamai közül ugyanis hazánk megszerezte az első helyet a leginkább dráguló temetési szolgáltatások kategóriájában.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet