Egy 43 éves férfi lopott taxival okozta azt a halálos balesetet, amely szerda késő este történt az Árpád hídon; a balesetben a férfi is életét vesztette – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője. Csécsi Soma elmondta: a férfi a III. kerületi Tavasz utcában, kihasználva a taxis figyelmetlenségét – amíg a női sofőr cigarettázott –
bepattant a nyitva hagyott ajtajú járműbe és egy rövid dulakodás után elhajtott.
Ezt követően az autóval felment a Árpád híd Vörösvári út irányába vezető lehajtójára, szemben a forgalommal. Már a lehajtón anyagi káros balesetet okozott, majd később a híd Pest felé vezető oldalán két autóval ütközött.
Kapcsolódó
A balesetet okozó férfin kívül egy másik jármű sofőrje, egy 34 éves férfi és utasa, egy 32 éves nő a helyszínen életét vesztette, a harmadik járműben – egy másik taxiban – négyen megsérültek. Csécsi Soma kitért arra is, hogy a balesetet okozó férfit szerdán – egy 5 óra 10 perckor történt bejelentés alapján –
a rendőrök előállították és gyanúsítottként hallgatták ki csekély mennyiségre elkövetett kábítószer birtoklása miatt.
A férfi a drogfogyasztást elismerte, de tekintettel arra, hogy az őrizetbevétel feltételei nem álltak fenn, szabadon engedték – közölte a szóvivő.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet