A megrendelt tankönyvek gyártása a napokban fejeződik be a debreceni Alföldi Nyomdában, a tanévkezdésre minden iskolában ott lesznek a tankönyvek – közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára sajtótájékoztatón kedden. Maruzsa Zoltán az Alföldi Nyomdában tett látogatása során azt mondta, az iskolák eddig több mint 11,8 millió tankönyvet rendeltek, a szeptemberi pótrendelésben várhatóan még további egymillióra lesz igény.
A csaknem 13 millió tankönyv és munkafüzet elkészítésére 15 milliárd forintot fordít a kormány; a köznevelésben és a szakképzésben tanulók ezúttal is ingyenesen jutnak hozzá az államilag gyártott tankönyvekhez, a kormány ezzel is csökkenti a családok terheit – fűzte hozzá az államtitkár.
Maruzsa Zoltán tájékoztatása szerint a választék jelentős, a 2024/2025-ös tanév köznevelési és szakképzési tankönyvjegyzékén 42 kiadó 2278 taneszköze szerepel, ami annak is köszönhető, hogy az Oktatási Hivatal idén is 198 új kiadványt készített el, ebből 45 új okostankönyv.
Az eddig megrendelt mennyiség 83 százaléka (9,8 millió) állami kiadású tankönyv, amelyek világszínvonalú nyomdai technológia alkalmazásával készültek a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO) és az Alföldi Nyomda együttműködésében.
Tőczik Zsolt, a KELLO ügyvezető igazgatója hozzátette: a mintegy 700 tankönyvcímmel elkészült csaknem tízmillió tankönyvet a jövő hét végére a raktárjaikba szállítják. Az 5200 tonna súlyú, 9100 raklapnyi tankönyvet, amelyekből 1,2 millió diák tanul majd, augusztus 1-jétől kezdik el kiszállítani 4100 iskolába.
György Géza, az Alföldi Nyomda vezérigazgatója emlékeztetett arra, hogy a nyomda 2020-ban állami kézbe került: a részvények csaknem 100 százalékát megvásárolta az állam, csupán egy-egy részvény maradt a református egyház, illetve Debrecen város tulajdonában, utalva az üzem történelmi gyökereire.
Pósán László (Fidesz) országgyűlés képviselő, az Országgyűlés kulturális bizottságának elnöke felidézte, hogy a debreceni Református Kollégium volt az anyanyelvi oktatás megteremtője Magyarországon, az ország iskolája, az 1561-ban alapított Alföldi Nyomda pedig a tudás terjesztője.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak