A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem reprezentatív felmérést készített a pedagógusok teljesítményértékeléséről, miután június végén lezárult az általános iskolai és gimnáziumi tanárok értékelése. A mintegy 1700 kitöltő visszajelzései alapján
a válaszadók 46 százaléka úgy tudja, korlátozták, hány tanár kerülhetett a kiemelkedő kategóriába, amely garantált béremelést jelentett volna; mindössze 17 százalék nyilatkozott úgy, hogy náluk nem volt ilyen korlátozás; 37 százalék pedig nem tudja.
A felmérésről beszámoló Népszava emlékeztetett, hogy a kiemelkedő minősítéshez legalább 80 pontot kellett elérni a 100-ból, ami bruttó 20 és 60 ezer forint közötti béremelést jelenthet a következő tanévtől az iskolaigazgatók döntése alapján.
- A válaszadók 51 százaléka nem volt elégedett a kapott értékelésével, sokan közülük önértékelést vagy észrevételt nyújtottak be, ám többen is jelezték, hogy az értékelő megbeszéléseken nem vették figyelembe érveiket.
- A felmérés szerint csak a pedagógusok 23 százaléka érezte úgy, hogy korrekt értékelést kapott,
- 43 százalékuk nem így gondolja,
- 35 százalék pedig bizonytalan.
A Belügyminisztérium és a Klebelsberg Központ a lap megkeresésére keresésekre azt közölte, nem rendelkeznek adatokat a teljesítményértékelés eredményeiről, amit a PDSZ nehezen hihetőnek tart.
A szakszervezet szerint bebizonyosodott, hogy a jelenlegi rendszer megalázó és diszkriminatív, ezért azt meg kell szüntetni. A PDSZ ügyvivője, Nagy Erzsébet szerint a kormánynak a szakmai és érdekvédelmi szervezetekkel együttműködve kellene kialakítania egy új, igazságos értékelési rendszert.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító