Mától indul a katasztrófavédelem által koordinált központi szúnyoggyérítési program.
A tavaszi időszakban túlnyomórészt biológiai módszerrel védekeznek a lárvák ellen, amely során a szakemberek a szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe.
Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, emberre, állatra, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.
Első lépésként a Tisza felső szakaszán és a Tisza-tónál lesznek biológiai kezelések, amelyeket nehezít, hogy megindult a fák lombosodása. Az ártéri erdős területeken létrejött tenyészőhelyeken már nem kellően hatékonyak a folyadék kijuttatásával végzett kezelések, ezért granulátumot alkalmaznak, ami áthatol a lombozaton, és eljut a lárvák élőhelyére.
A katasztrófavédelem által megbízott rovarbiológusok március óta nyomon követik a lárvák megjelenését és fejlődését, ennek alapján tervezik meg a kezelések menetét.
A folyók vízállása az elmúlt hetekben alacsony volt, így az árterületek túlnyomó többségén egyelőre nem jöttek létre a szúnyogok számára alkalmas tenyészőhelyek.
A kisebb esőzések nyomán elszórtan, valamint a Tisza-tónál a növényzettel borított, védettebb területeken indult meg lárvák fejlődése.
Csapadékos időben, vagy akár a kerti locsolás miatt az otthonaink környékén is számos, a csípőszúnyogok számára ideális tenyészőhely jön létre. Arról, mit tehetünk, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ részletes tájékoztatókat készített.
Érdemes a ház körüli kisebb vizeket lefedni, kiönteni, rendszeresen cserélni. Egy-egy vízzel teli virágcserépben, virágalátétben, vödörben, gumiabroncsban, eldugult ereszcsatornában százával, akár ezrével fejlődhetnek ki a szúnyogok. Még egy pohár vízben is több száz lárva élhet.
Az esővízgyűjtő hordókat is ajánlott szúnyoghálóval lefedni, a ház előtti árkokat pedig rendben tartani, hogy ne tudjon benne hosszabb ideig állni az esővíz.
A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (HUN-REN BLKI) kutatói egyébiránt az április-június időszakban az elmúlt 30 év egyik legnagyobb rajzására számítanak a Balatonnál, így ott is szükség lesz a hatékony irtásra.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
A Tescónak van egy jó ötlete az árrésstoppal kapcsolatban
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Egy bank fél ügyfélköre költségmentesen bankolt 2025-ben