A büntetés-végrehajtás a Szőlő utcai javítóintézetben lévő fiatalokat a tököli büntetés-végrehajtási intézetben kialakítandó új részlegre helyezheti át – számolt be az Index a 24.hu értesülései alapján. A lap információi szerint

a büntetés-végrehajtás egy új, külön kialakított részlegbe vinné át a fiatalokat.

Már tavaly decemberben is volt arról szó, hogy a BVOP a dolgozói létszámhiány miatt más intézménybe költöztetné a Szőlő utcai javítóintézet lakóit. 

Az intézmény irányítását a büntetés-végrehajtás 2024 decemberében vette át, a javítóintézet igazgatóját és élettársát 2025 májusában tartóztatták le.

A nyomozás során eddig kilenc gyanúsítottat azonosítottak, köztük nevelőket és rendészeti dolgozókat, akiket gyermekbántalmazással és más súlyos bűncselekmények elkövetésével gyanúsítanak. Jelenleg hatan vannak letartóztatásban. Az ügy legfrissebb fejleménye, hogy a hatóságok eddig tizenöt kiskorú sértettet azonosítottak az eljárás során.

Megszólalt az ügyészség: fontos hírt közöltek a Szőlő utcai ügyben

Az ügyészség szerint négy gyanúsított esetében fennáll a szökés veszélye, ezért nem védekezhetnek szabadlábon azok közül, akik a Szőlő utcai javítóintézetben történtek miatt kerültek letartóztatásba. Köztük van egy nő is. Bővebben >>>