Egy 86 éves, aortabillentyű-szűkülettől szenvedő női betegen végezték el a 2000. TAVI (transzkatéteres aortabillentyű-beültetés) műtétet a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján – adta hírül az Egyetem honlapján. Az elmúlt évtizedben dinamikusan nőtt ezeknek a mellkasmegnyitás nélkül, az erek útján végezhető beavatkozásoknak a száma a klinikán; ma már évente 350 ilyen katéteres műtétet hajtanak végre, amely sok idős szívbeteg számára az egyetlen – az életet mentő és az életminőséget jelentősen javító – megoldást jelenti.
Merkely Béla a lapnak elmondta, Hüttl Kálmán professzorral közösen kezdték el a műtéteket, de akkoriban ehhez érsebészek közreműködése is szükséges volt, így naponta csupán 1-2 operációt tudtunk elvégezni. A technika fejlődésének és az indikációs kör szélesedésének köszönhetően ugyanakkor ma már akár napi 7 TAVI-t is le tudunk bonyolítani – tette hozzá a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója, aki – ahogyan az elmúlt 10 évben az összes implantációt – Molnár Levente klinikai főorvossal, a strukturális intervenciós program vezetőjével végezte el közösen a 2000. beavatkozást.
Jelenleg évi 350 TAVI történik, ezt a számot szeretnénk tovább emelni, és így a 3000. beavatkozást már két év múlva elérni
– tette hozzá a rektor.
A beavatkozás során egy bőrön keresztüli szúrással, leggyakrabban a combverőéren keresztül vezetik fel a műbillentyűt, egy csaknem másfél méter hosszú katéter segítségével. Mindez az esetek többségében csak helyi érzéstelenítésben történik, úgy, hogy az orvos akár beszélgetni is tud a beteggel, miközben röntgensugár segítségével keresi az ideális pozíciót, majd kinyitva a műbillentyűt annak kerete az elmeszesedett, beszűkült billentyű helyén rögzül.Az aorta sztenózis, vagyis az aorta billentyű szűkülete a leggyakoribb szívbillentyűbetegség, előfordulásának esélye az életkor előrehaladtával nő. A háttérben ugyanis a degeneratív meszesedés áll, ami miatt beszűkülnek a billentyűk, így a szívkamra nehezebben tudja átpumpálni rajta a vért. A billentyűk nem megfelelő működését jelezheti a fáradékonyság, fulladás, gyengeség, nehézlégzés, súlyosabb esetben eszméletvesztés, vagy akár hirtelen szívhalál.
Tapasztalataink szerint a TAVI-műtét életet ment és jelentős életminőségbeli javulást hoz betegeinknek, akik fizikailag és szellemileg is frissebbek lesznek, újra el tudnak menni önállóan a boltba, akár kirándulnak, autót vezetnek
– emelte ki Merkely Béla.
Molnár Levente hangsúlyozta: igazi csapatmunkának és a kollégák szoros együttműködésének köszönhető, hogy ilyen magas számban tudnak TAVI beavatkozásokat végezni, a szervezéstől az előkészítésen át a betegmenedzsmentig gyakorlatilag minden diszciplína részt vesz a munkában. A műtétben érintett betegek többsége 75 éven felüli, de a 65-75 év közöttiek esetén is a TAVI ajánlott, ha magas kockázatú páciensről van szó.
A tanárok és orvosok hamarosan eltűnhetnek – a mesterséges intelligencia veszi át a helyüket?
Bill Gates szerint a mesterséges intelligencia folyamatosan forradalmasítja a munka világát. Az orvosok és tanárok helyett hamarosan AI fogja elvégezni a rutinfeladatokat, és a fizikai munkát igénylő feladatok is máshogy fognak kinézni a jövőben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli