A magyar kormány célja az energetikai diverzifikációval nem a meglévő források lecserélése, hanem azok megőrzése és újabbak bevonása, kizárólag ez garantálhatja hazánk hosszú távú ellátásbiztonságát – jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Milánóban.
A tárcavezető a Gastech konferencián felszólalva először is aláhúzta, hogy az Európai Unió REPowerEU nevű programja a jelenlegi formájában teljesen tönkretenné a magyar energiaellátás biztonságát, mert az infrastrukturális adottságok nem teszik lehetővé az orosz források elvágását.
Leszögezte, hogy ennek földrajzi és fizikai, nem pedig politikai és ideológiai okai vannak, hazánk ugyanis nem rendelkezik tengerparttal, a másfelől érkező vezetékek kapacitása pedig nem elégséges a kőolaj- és földgázigény ellátásához.
Diverzifikáció és Oroszország
„ Szeretnénk több energiát vásárolni több forrásból? Igen. Ma egy új hosszú távú szerződés megkötését jelentjük be a Shell-lel. Ez lesz a legnagyobb volumenű és a leghosszabb távú szerződés, amelyet valaha is kötöttünk nyugati beszállítóval" – húzta alá az Orbán-kormány tagja. „De vajon ezáltal képesek leszünk-e elszakadni az orosz földgáztól?" – tért rá az egyik legégetőbb kérdésre a külügyminiszter, amire a válasz szerinte egyértelmű
nem, a földrajzi és infrastrukturális adottságok miatt. Addig nem, amíg nem gondoskodunk az infrastruktúra fejlesztéséről a térségben. Ez a valóság.
Szomszédságpolitika és Európa
Szijjártó Péter az energetikai találkozón hangsúlyozta, hogy bár Magyarország mindent megtett ennek érdekében, hét szomszédja közül hattal összekötötte a hálózatát, szárazföld által körülvett országként erősen függ a szomszédaitól és a szomszédai szomszédaitól.
„Egyszerűen fizikailag van egy bizonyos éves földgáz- és kőolajigényünk, hogy országunk működőképes legyen. Ha fokozatosan beszüntetjük az orosz energiaforrások használatát, akkor földrajzi okokból nem tudjuk fenntartani az ország működését"
– figyelmeztetett a tárcavezető. Majd arról számolt be, hogy a magyar kormány a diverzifikáció pártján áll, ezért több évvel ezelőtt más országokkal együtt az Európai Bizottsághoz fordult a délkelet-európai gázvezetékek kapacitásbővítését kérve, viszont elutasító választ kaptak.
Emlékeztetett rá, hogy az uniós vezetők „azt mondták, hogy nem állnak készen a régió gázinfrastruktúrájának további finanszírozására, ugyanis a földgáz nem divatos, a földgázt fokozatosan kivonják a használatból". Ezért Szijjártó szerint „most egyfelől kénytelenek vagyunk diverzifikálni, másfelől elutasítanak minket. Ennek semmi köze az ideológiához. Ennek semmi köze a politikához. Ez a nagyon egyszerű valóság".
A miniszter végezetül közölte, hogy a magyar volt az egyetlen olyan kormány Európában, amely nyíltan szurkolt Donald Trump amerikai elnökválasztási győzelméért, hiszen csakis ő vethet véget az ukrajnai háborúnak, ő az egyetlen remény a béke visszatérésére, amire nagy szükség lenne, mivel Magyarország már három és fél éve szenved a fegyveres konfliktus következményeitől.