Magyarország és Románia érdekei teljes mértékben egybevágnak az energetika területén, a két ország ezért ennek mentén a jövőben is szorosan együtt fog működni – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebookon.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be az új román energiaügyi miniszterrel, Bogdan-Gruia Ivannal folytatott első telefonos egyeztetését követően, hogy az elmúlt években Európa többször szembesült energiaválságokkal, ezért a szomszédokkal való együttműködésnek egyre nagyobb jelentősége van.
Magyarország és Románia mindig is jó együttműködést folytatott az energia terén, Románia kulcsfontosságú partnerünk a biztonságos energiaellátás biztosításában
– húzta alá a tárcavezető. Hozzátette, hogy a tárgyalás során „teljes egyetértésben állapítottuk meg, hogy a két ország nagy segítségére lehet egymásnak ebben a helyzetben, nagymértékben hozzá tudunk járulni egymás energiabiztonságának garantálásához".
Kiemelt figyelem fordítanak a nukleáris energiára
Szijjártó Péter kiemelte, hogy Magyarország és Románia is nagymértékben támaszkodik a nukleáris energiára, és megállapodtak abban is, hogy mindig segíteni fogják egymás erőfeszítéseit, hogy az atomenergiát ne érhesse negatív diszkrimináció a jövőben.
„A nukleáris energia képes arra, hogy garantálja hazánk számára az olcsó, biztonságos és fenntartható villamosenergia-ellátást"
– szögezte le az Orbán-kormány politikusa. Majd emlékeztetett, hogy a két ország bővítette a földgáz-összeköttetés kapacitását, ami lehetővé teszi hazánk nagyobb mértékű ellátását délkeleti irányból.
„A magyar-román villamosenergia-összeköttetés kapacitása is hamarosan növekedni fog, ami az egész térség áramellátását teszi kiegyensúlyozottabbá" – utalt a hazai kabinet terveire Szijjártó. A miniszter szerint „összeségében megállapítható, hogy a magyar és a román érdekek az energia területén teljes mértékben egybevágnak, így szorosan együttműködünk ennek mentén a jövőben is”.
Putyin mellől jelentkezett be Szijjártó Péter
A pekingi katonai parádéról üzent több posztban is szerda reggel Szijjártó Péter. A magyar külgazdasági- és külügyminiszter Robert Fico szlovák miniszterelnök mellett az egyetlen politikus, aki NATO és EU-tagállam képviselőjeként érkezett a nagyszabású felvonulásra. Ott van viszont Kim Dzsongun, Észak-Korea vezetője és Vlagyimir Putyin orosz elnök is. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Mindent megtettünk, hogy ne hagyjuk a tűzoltókat munka nélkül szenteste