Ismételten a brüsszeli bürokraták alkalmatlanságának árát fizeti meg az európai gazdaság, miután nem sikerült tárgyalásokkal elkerülni az amerikai vámintézkedéseket, mivel az utóbbi hónapok tétlenségben teltek – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a közösségi oldalán. A tárcavezető arról számolt be, hogy tavaly november óta tudható, hogy Donald Trump lesz az Egyesült Államok új elnöke, és ő patrióta gazdaságpolitikát fog folytatni, amelynek a keretében vámemelésekre is sor kerülhet.
Mindezt tudta mindenki, tudhatták Brüsszelben is. Mégis az elmúlt hónapokban Brüsszel semmit nem tett ebben a kérdésben (…) Egyetlen komolyan vehető tárgyalási ajánlatot sem tett Brüsszel az Egyesült Államoknak
– mondta.
Szijjártó úgy fogalmaz, most mindenki sápítozik és mindenki sikoltozik az amerikai vámintézkedések miatt. De a kérdés, hogy hol volt Brüsszel. Hol voltak az Európai Bizottság jól fizetett bürokratái az elmúlt hónapokban? Miért nem tettek egy olyan tárgyalási ajánlatot az Egyesült Államoknak, amellyel ezek a vámintézkedések elkerülhetőek lettek volna?" – sorolta a kérdéseit.
Szijjártó Péter rámutatott, hogy
az autóipar jelenti az európai és az amerikai gazdaság gerincét, és míg az Egyesült Államok 2,5 százalékos vámmal sújtotta eddig az európai behozatalt, fordítva ez tíz százalék volt.
A külügyminiszter azt a kérdését, hogy miért nem csökkentette az Európai Unió 2,5 százalékra az autóipari vámokat, meg is válaszolta.
Ezt a javaslatunkat többször megtettük, Brüsszelben azonban olyan emberek ülnek és vesznek fel súlyos eurótízezreket havonta fizetésként, akik képtelenek átgondolni egy ilyen helyzetet, képtelenek jó stratégiai döntéseket hozni.
Ismételten a brüsszeli bürokraták és a von der Leyen-bizottság alkalmatlanságának árát fizeti meg az európai gazdaság. Az amerikaiakkal tárgyalni kell, mint ahogyan mi, magyarok is számos gazdasági együttműködési kérdésben tárgyalunk az amerikai kormánnyal – emelte ki.
Trump ígérte, meg is lépte: 25 százalékos vám az importautókra
Donald Trump április 2-tól 25 százalékos vámot vezet be minden nem Amerikában gyártott autóra, célja pedig, hogy ezzel vonzza a gyártókat az Egyesült Államokba, munkahelyeket teremtsen, a vámbevételekből pedig csökkentse az adókat és az államadósságot.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt