Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn reggel azt írta, hogy
az elmúlt néhány hónapban több háborús konfliktust is sikerült a megoldás irányába vinni a világban, sajnos ez alól pont az a háború képez a leginkább kivételt, ami hozzánk a legközelebb van, ezzel még nagyobb veszélyt jelent ránk nézve.
Kapcsolódó
A miniszter a Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott: normál esetben az ENSZ Közgyűlése a béke reményét hozhatná el, de látva az eszkalációs eseményeket és a háborúpárti álláspontokat, nincsenek illúzióink.
Ugyanakkor ez semmiképpen sem jelenti azt, hogy ne kellene mindent megtenni annak érdekében, hogy az ENSZ Közgyűlése közelebb vigyen minket a béke ügyéhez - tette hozzá.
Ezért a következő egy hétben mi minden olyan kezdeményezést támogatni fogunk, ami közelebb visz a béke ügyéhez és el fogunk utasítani mindent, ami az eszkaláció kockázatát jelenti
- jelentette ki Szijjártó Péter.
„Hajnalban már New Yorkban kezdünk!” - zárt a bejegyzését.
A New York-i ENSZ Közgyűlésen heves viták várhatók - írta az Euronews. Az egyhetes, 195 ország vezetőivel megrendezendő esemény kedden kezdődik, fő témái az ukrajnai háború, a palesztin államiság kérdése, az iráni nukleáris megállapodás, valamint az éghajlatváltozás elleni fellépés lehetnek.
Néhány nyugati ország elismerheti a palesztin államiságot, ami várhatóan heves reakciót vált ki a pénteken felszólaló Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökből.
A forró témák közé tartozik továbbá az iráni nukleáris megállapodás, valamint az ukrajnai háború: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szombaton szólal majd fel.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak