Elindította kedden országos aláírásgyűjtési akcióját a Jobbik Magyarországért Mozgalom annak érdekében, hogy a polgárok eldönthessék: váljon-e munkaszüneti nappá december 24.
Adorján Béla pártelnök az ezt bejelentő sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: miközben a világ, így térségünk számos államában is munkaszünet ez a nap, Magyarországon évtizedes vita zajlik e kérdésben, holott Jézus Krisztus születésének ünnepe a lelkiség egyik legfontosabb napja, amely „szent és sérthetetlen".
Kiemelte, szerinte a kezdeményezésük pártokon felülálló, ezért levélben kérik fel valamennyi politikai és civil szervezetet, valamint az egyház képviselőit, hogy támogassák azt.
Adorján Béla azt közölte: december 23-ig kell összegyűjteniük a 200 ezer érvényes támogató aláírást, ha ez sikerül, akkor nagy valószínűséggel jövő áprilisban szólíthatják az urnákhoz a polgárokat ebben a kérdésben.
Bár a képviselő szerint a kezdeményezés sikere nem kérdéses számukra, bíznak abban, hogy a kormány, a társadalmi összefogás méretét és az ügy szentségét látva úgy dönt, hogy engedve a nyomásnak még idén törvénybe foglalja december 24. munkaszüneti nappá tételét.
Júliusban vált hivatalossá, és határozatként a Magyar Közlönyben is megjelent, hogy népszavazás jöhet arról, hogy munkaszüneti nap legyen-e szenteste. Ha a Jobbiknak sikerült 200 ezer aláírást összegyűjtenie, akkor az Országgyűlést megkerülve kötelező referendumot kiírni a kérdésről.
Itthon újra jöhet a boltzár, míg a szomszédban lazíthatnak a vasárnapon
Ausztria liberalizálhatja az üzletek nyitvatartását az évtizedek óta berögzült vasárnapi boltzár lazításával, mivel újabban már a bécsiek is arra vágynak, hogy szabadon vásároljanak a hét utolsó pihenőnapján. Itthon a karácsony előtti szezon rövidülhet egy nappal, ha a szakszervezet kezdeményezésére a szentestét munkaszüneti nappá nyilvánítják a kereskedelemben.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Nézőpont: Csak a magyarok harmada bízná hazáját a Tisza-vezérre
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem