Megdőlt a fővárosi szélrekord hétfőn – közölte a HungaroMet Zrt. Azt írták: hétfőn új fővárosi szélrekordot hozott a hidegfront: délután Budapest János-hegy meteorológiai állomáson óránkénti 93 kilométeres erősségű széllökést mértek, ezzel megdőlt az erre a napra vonatkozó napi legnagyobb széllökés fővárosi rekordja.
A korábbi széllökésrekord ezen a napon Budapesten óránkénti 81 kilométeres volt, amit még 1981-ben rögzítettek, Budapest Örsöd állomáson.
Szerda reggelre már újabb mumus érkezik, ez pedig a pára, a köd, illetve rétegfelhőzet, amely helyenként csak lassan oszlik fel. Az ország nagy részén viszont sok napsütésre számíthatunk, csapadék sehol sem várható. Nyugaton, északnyugaton többfelé élénk, néhol erős lesz a déli, délkeleti szél. Reggel -3 és +5, napközben 12 és 17 fok között alakul a hőmérséklet – írja az Időkép.
Olyan durva szélvihar támadt, hogy több mint 100 ezer háztartásban lekapcsolt az áram
Lecsapott Benjamin az ország nagy részére. Akkora széllökések sújtották Franciaország zömét, hogy még a tengerszint is jelentősen megemelkedett. Erről itt írtunk >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Orbán Viktor: Nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismét meglepi a világot Venezuela
Nem áll le az amerikai hadsereg, újabb hajót lőttek ki
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek