A Ruszwurm után péntek reggel a budavári Korona cukrászdánál is megjelentek a végrehajtók az önkormányzat kérésére, hogy pontot tegyenek egy másfél évtizede húzódó bérleti vita végére. Ez a kávéház is Szamos Miklós érdekeltségébe tartozott.
A 24.hu tudósítása szerint
Kapcsolódó
az üzlet előtt a dolgozók mécsesekkel és az utolsó süteményekkel, sírva búcsúztak a helyszíntől, egy Orbán Viktort ábrázoló képet is kiragasztottak tiltakozásképp, „bravó” felirattal.
A végrehajtókat rendőri kíséret mellett érkeztek a Dísz téri épülethez.
A lap emlékeztet, hogy
szerdán a Budavári Önkormányzat a Mátyás-templom szomszédságában található Ruszwurm Cukrászda által használt ingatlanokat vette birtokba. Az 1827 óta ott üzemelő cukrászda bezárása után a tulajdonos, a 78 éves Szamos Miklós szívinfarktusban meghalt.
A Korona kávéház és cukrászda épületét a Ruszwurmhoz hasonlóan régóta jóval a piaci ár alatti bérleti díjat fizetett bérleti díjat a tulajdonos az önkormányzatnak. Több mint 15 évvel ezelőtt vita bontakozott ki a bérleti díj mértékéről, az évekig tartó egyeztetések azonban nem vezettek eredményre.
A szerződést még 2015-ben mondta fel az önkormányzat, a pereskedés éveken át zajlott. A Kúria végül az önkormányzatnak adott igazat, és elrendelte a helyiségek visszaadását, valamint a felhalmozott több mint 300 millió forintos tartozás megfizetését. A mostani eljárás ennek a jogerős döntésnek a végrehajtása.
A Korona cukrászda csütörtökön nyílt levelet írt Böröcz László polgármesternek, amiben hangsúlyozták, hogy szerintük „a két történelmi cukrászda ügyében már rég lehetett volna korrekt megállapodásra jutni”. Azt írták, mindig jogszerűen jártak el, tartozásuk az önkormányzat felé nem volt, de nem tudták az igazukat érvényesíteni.
Az önkormányzat ezzel szemben azt közölte, hogy a Ruszwurm Kft. továbbra is jelentős összeggel tartozik, és a Kúria döntésének megfelelően léptek. Korábban a fideszes vezetés is tett ajánlatot a cukrászdák megmentésére, de azt Szamosék elutasították.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz