Nem viselt maszkot járványügyi ellenőrzés közben a fővárosi kormányhivatal munkatársa az országos kardiológiai intézet (GOKVI) gyermekintenzív osztályán.
Napokkal később közölte csak a Népszava szerint, hogy szamárköhögéssel kezelik.
Kapcsolódó
A lap információit a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet is megerősítette. Az intézet hangsúlyozta: a szakmai protokolloknak megfelelő intézkedéseket megtették, mind az érintett munkatársak, mind pedig az ápolt gyermekek esetében. Rámutattak arra is, hogy intézetükben jelneleg nincsen fertőzött gyermek, vagy munkatárs, fokozott higiénés óvintézkedéseket tettek, a gyermekek állapotát folyamatosan figyelemmel kísérik.
A járványügyi ellenőr a gyermekszívsebészet mellett a Semmelweis Egyetem Tűzoltó utcai gyermekklinikáját is felkereste, de ott betegekkel nem találkozott, csak az egyik irodában járt a cikk szerint, ami arra is kitér, hogy az egészsésügyis beoszottak sokszor félnek az ellenőröktől, ezért nem mernek rájuk szólni, ha eltérnek a higiénés szabályoktól.
Rendkívüli sebességgel terjed Magyarországon is a szamárköhögés, a legfrissebb hivatalos, heti fertőzési jelentés alapján már 76 gyanús esetet azonosítottak Magyarországon. Ezek a számok első hallásra ez nem tűnnek magasnak. A korábbi évek adatai szerint 2017 és 2023 között 0 és 15 eset között szóródott a kumulált esetszám az első 24 hétben.
A bevizsgált mintákon túl pedig rengeteg felderítetlen eset lehet még az országban, mivel az érintettek (legyenek akár betegek, akár háziorvosok) nagyon gyakran nem ismerik fel a betegséget, hiszen egy olyan régi-új fertőzéssel állunk most szemben, amiről azt hittük, hogy a sikeres védőoltási programnak és a magas hazai átoltottságnak köszönhetően már rég eradikáltuk.
Idehaza is volt több, a betegséggel összefüggésbe hozható csecsemő-haláleset. Közben a járványügyi hatóság a felfutó esetszámok ellenére 5 hónapja nem kommunikál a nyilvánosság felé, hivatalosan tehát még nem lehet járványról beszélni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről